28.8 C
Cegléd
2025. augusztus 18. hétfő
spot_img

Igaz mese Cirtoskáról és az egérről

– Ezek a szegény kis porontyok még egeret se láttak!…- dohogott magában a nagymama, és a tettek mezejére lépett. Délután volt, ültem a számítógép mellett, amikor lettem figyelmes, hogy valami zörög a hátam mögött. Hát mit látok: Bahar nagyi egy jól megtermett egeret pofozgatott jobbra-balra a perzsaszőnyegen. Szegény pára, már rég kilehelte a lelkét, de amíg nem kapta meg a cica nagyi a dicséretet ügyes vadászatáért, várakozóan nézett rám. Megdicsértem ügyességét, és megkértem, hogy vigye ki a szobából az egeret. Bahar miután bemutatta nekem az egeret, odaadta a halott egeret a kiscicáknak, hagy ismerkedjenek AZ EGÉR-rel.

Marci meglátta az egeret és hanyatt-homlok elrohant. Majd visszalopódzott, megráncigálta a farkát, majd békésen odébbállt. Láthatóan hidegen hagyta a halott egér. Csillagszeműt annyira nem érdekelte az ügy, hogy fogta magát, befeküdt a kicsi kasba és mély álomba szenderedett. Eztán jött elő Cirtoska. Szájába kapta gyorsan az egeret, s közben olyan győztes csatakiálltásszerű vonyításba kezdett, hogy azt hittem, kutya van az udvarban. Elrohant, és gyilkos szemeket meresztett, arra aki közelíteni merészelt feléje.

Először én közelítettem, hogy fotót készítsek róla, ő átölelte, nyüszítve védelmezte zsákmányát. A hangokra Marci is odasietett, de Cirtoska úgy rárivallt Cirtoska, hogy Marcinak inába szállt a bátorsága és csak tisztes távolból, a bokor fedezékéből fürkészte a zsákmányszerzőt. Cirtoska hempergett, s mellső lábaival szorosan a mellére fogta az egeret. Megjelent Csillagszemű is, de ő se mert közelíteni, inkább játszani kezdett a gazdi papucsaival. 

Az eset megesett, a két „hatalmas” kandúrka leszerepelt a kis Vakarcs Cirtoska lány előtt! Végül Anita mama megjutalmazta a bátor kiscica lányt egy kis jóízű, finom tejecskével.

FOTÓK a történetről itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Fejlesztési források érkeztek a járás településeire

Földi László országgyűlési képviselő és Dr. Nyikos Tamás Antal,...

Ceglédi dílert fogtak el

Kábítószer-kereskedelem miatt kell felelnie V. Tibornak. A ceglédi férfi...

Teltházas Ruttner-est

Iványi Gábor lelkész, a MET és az Oltalom Karitatív...

Áruházi dolgozók szépítették az iskolát

A nyári szünet alatt keresete meg iskolánkat a ceglédi...

Újra elmaradt a testületi ülés

Augusztus 14-én sem volt határozatképes, így ismét elmaradt Cegléd...