15.1 C
Cegléd
2025. július 31. csütörtök
spot_img

Mandátumok függőben

Hét önkormányzati és három kisebbségi önkormányzati képviselő vehette át képviselői megbízólevelét a mai napon megtartott Helyi Választási Bizottsági ülésen. A 4., 8., 10. számú választókerület képviselőjének és Takáts László polgármester helye függőben maradt. Az is előfordulhat, hogy a választás napjától számított 22 nap is el telik, mire az eredmény hivatalossá válik, ugyanis a Jobbik nevében Korondi Miklós polgármesterjelölt megfellebbezte az eredményt a választás tisztaságát firtatva. 

A mai ülésen került sor a roma kisebbségi önkormányzat három képviselőjének – Jakab István, Jakab János és Jakab Péter – mandátumának átadására is. Jakab János kisebbségi referens (nem azonos a megválasztott képviselővel) kifogást nyújtott be a nemzetiségi önkormányzati választással kapcsolatban, de mivel azt nem időben és hiányosan adta be, így érdemi vizsgálat nélkül elutasították.

Az önkormányzati képviselői megbízólevelét Hegedűs Ágota, Rimóczi Gábor, Hörömpő Annamária, Imregi Tibor, Károly Ferenc, Horváth Gábor Ferenc és Füle Győzőné vehette át. Klément György, Takátsné Györe Anett és Dr. Ferenczi Norbert önkormányzati képviselők körzete a területi választási bizottság döntéséig függőben maradt. Az önkormányzat alakuló ülését a polgármester kinevezését követően tarthatja meg. Erre akár néhány nap múlva, de maximum a 22 napon belül meghozott döntés után kerülhet sor.

FOTÓK a bizottság üléséről itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Vég Zsombor ezüstérmes!

Vég Zsombor ezüstérmet nyert a 100 kilogrammos súlycsoportban a...

Az online tanulást forradalmasító új lehetőségek

Az utóbbi időszak kihívásai ellenére sokan nem adták fel...

Kényelmes és sokoldalú cipők: hogyan találd meg a neked valót?

Sokan tapasztalták már, hogy egy jól megválasztott cipő milyen...

Miért fontosak a kapuk a modern építészetben?

Az utóbbi években a kapuk jelentősége jelentősen megnőtt az...

Az ételrendelő portálok kihívásai és lehetőségei: tervezett stratégiák az éttermek számára

A modern digitális világ folyamatosan átalakítja a vendéglátóipart, és...