11.7 C
Cegléd
2026. július 22. szerda
spot_img

Meghalt Jávor Sarolta

Feladta a harcot a ceglédi Jávor Sarolta (†22), aki négy éven keresztül a törvények miatt nem kaphatta meg börtönben ülő szerelme veséjét. – írta meg a Blikk. Pedig még össze is házasodtak, hogy rokonként ne legyen akadálya a műtétnek – hiába! A lány 1997 óta szenvedett autoimmun betegségben, kivették a veséit és csak a transzplantáció segített volna rajta, amihez barátja, később férje tökéletes donor lett volna. Életét egy pár szavas törvényváltoztatás megmenthette volna, azonban a család nem kapott segítséget. Saci édesanyja, Ágnes most úgy döntött, beperli mindazokat, akik miatt lánya nem kaphatta meg az életmentő vesét.

– Megkerestük az Egészségügyi Minisztériumot, a büntetés-végrehajtást, Cegléd országgyűlési képviselőjét Földi Lászlót (Fidesz-KDNP), Sólyom László akkori köztársasági elnököt 2010-ben, Áder Jánosköztársasági elnököt 2013-ban. Ígéreteket kaptunk, amelyekből nem lett semmi. Leírtuk a beadványokban, hogyan kellene megváltoztatni a törvényt, hogy Sarolta megkaphassa a vesét. Kértük, írják bele azt a pár szót, hogy „aki már a fogva tartás előtt túl van az etikai vizsgálaton” (mindössze ennyi változtatás kellett volna a törvény szövegén, hogy Saci párja annak ellenére, hogy börtönbe került, szervdonor lehessen), de ez négy évig nem történt meg. Pedig Sarolta férje a börtönben vesediétán volt, hogy bármikor alkalmas legyen donornak – magyarázta Fridman Róbert Sarolta jogi képviselője a lapnak.

Földi László, Cegléd országgyűlési képviselője négy éve ígérte, hogy felkarolja Saci ügyét, és felveti a törvénymódosítást. – Nagyon sajnálom Jávor Saroltát és osztozom a család fájdalmában. Nagyon sajnálom, hogy a vonatkozó jogszabályok nem engedték a börtönbüntetését töltő donornak a szervadományozást – írta a Blikknek a képviselő. 

Bővebben a témáról a Blikk oldalán itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A nyári hőség kihívásai és az elektromos kerékpárok előnyei

A forró nyári hónapokban a kerékpározás kihívást jelenthet a...

Villanypásztor szabályozás és jogi keretek

Villanypásztor telepítésekor elengedhetetlen, hogy tisztában legyél a vonatkozó szabályozásokkal...

Innovatív kőburkolatok a XXI. században

  Az építőipar mindig is meghatározó szerepet játszott a városképek...

Mikor érdemes a kölestésztát választani a konyhában?

A tészta az egyik legnépszerűbb alapanyag a konyhában, hiszen...

Kutyák és paraziták: tudományos tények és az internetes mítoszok

Manapság szinte minden gazdi igyekszik mindent megtenni a kedvence...