15.5 C
Cegléd
2026. szeptember 23. szerda
spot_img

Házi őrizetben tartják Hörömpő Nándort

Két hónapja házi őrizetben tartják a földcsalási ügyekkel kapcsolatban Hörömpő Nándort, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) korábbi kifizetési igazgatóját aki később a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara főigazgatója, majd a Ceglédi Járási Földhivatal vezetője lett – adta hírül a pénteki Népszabadság.

A NAV közlése szerint a földalapú támogatások ügyében különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás kísérlete és hivatali visszaélés miatt nyomoznak. Eddig 79 gyanúsítottat hallgattak ki, közülük hárman vannak házi őrizetben. A nyomozást február 11-ig le kell zárniuk. A jogosulatlanul felvett támogatás összege másfél milliárd forint, emellett ez az elmúlt évek egyik legkiterjedtebb csalássorozata. Politikusok mellett újságírók is érintettek az ügyben, például Újvári Miklós, a Világgazdaság volt felelős szerkesztője. A csalás módszere az volt, hogy sebtiben létrehozott cégek úgy igényeltek jogalap nélkül területalapú támogatást, hogy ebben az MVH is aktívan közreműködött. A hivatal tudta ugyanis pontosan behatárolni az igénylőknek, hogy mely területek állnak üresen, hova nem lesznek más jelentkezők.

A lap szerint Hörömpő ellen az MVH több milliárdos informatikai beszerzésével összefüggésben indult eljárás. Az MVH-s vezető később az agrárgazdasági kamarában is nagy költekezésbe kezdett: 32 autós flottát tartott fent, és több száz, egyenként félmillió forintos laptopot rendelt a hivatalnak. A kamara rövid idő után meg is vált tőle. Következő munkahelyén, a ceglédi földhivatalnál azt mondták, Hörömpő már rég nem dolgozik ott.

Az MVH elnökhelyettesét, Drajkó Miklóst már az ügy 2013. októberi kirobbanása után közvetlenül letartóztatták. A földcsalásos botrányt kirobbantó ügyben valaki 440 millió forintos agrártámogatást próbáltak felvenni földjük után úgy, hogy nem is foglalkoztak mezőgazdasággal.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

70 polgárőr érkezett Nyársapátra

Közel hetven polgárőr vett részt szeptember 20-án Nyársapáton a...

Kidőlt fa bénította meg a ceglédi vasútvonalat

Komoly fennakadásokkal indult a hétfő reggel a ceglédi vasútvonalon....

Idős nőt fosztott ki

A Ceglédi Járási Ügyészség kifosztás bűntette és más bűncselekmény...

A Blikk is a ceglédi kutyát keresi

Három éve tűnt el egy ceglédi tanyáról Fegya, a...

A szalonok sikerének titka: rendszerek a kulisszák mögött

Belépve egy igazán sikeres szalonba, azonnal érezni fogod a...