16.5 C
Cegléd
2026. szeptember 26. szombat
spot_img

Oszlik az abonyi Fidesz

A helyi szervezeten belül ellentétek miatt feloszlatták és újjáalakítják a Fidesz abonyi csoportját – közölte a Pest megyei 12. választókerület elnöke, egyben a térség fideszes országgyűlési képviselője csütörtökön az MTI-vel.
Földi László tájékoztatása szerint a nagyobbik kormánypárt Kövér László házelnök által vezetett országos választmánya szerint az abonyi csoport vezetője és tagjai között olyan feloldhatatlan ellentétek feszültek, amelyek szerepet játszottak a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjének választási kudarcában. Ketten – köztük a szervezet elnöke – megtagadták a frakciószabályzat aláírását, ezért megszűnt a tagságuk – tette hozzá.
Az országos választmány a párt abonyi csoportjának megújításával Földi Lászlót bízta meg, aki kiemelte: „tiszta lapot nyitunk a helyi Fidesz történetében, és az alapokról építjük újjá a szervezetet, amely olyan lesz, mint az egész párt és annak kormánya: megbonthatatlanul egységes, végsőkig összetartó, látványosan hatékony és vitathatatlanul eredményes”.
Rákospalota, Esztergom, Ózd, Szombathely és Hajdúdorog után Abony a sokadik önkormányzat, ahol rövid időn belül feloszlatták a Fidesz helyi csoportját.

Fotó: Miabonyunk.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Saját maga szakította meg terhességét

Magzatelhajtás vétsége miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség...

Mikromobilitás forradalma a városban

Az elektromos mikromobilitás napjainkra egyre elterjedtebbé válik a világ...

Ha elapad a kút

Cegléd-Öregszőlők vízönellátásának története Mi történik egy olyan városrészben, ahol sok...

Mikromobilitás forradalma a városban

Az elektromos mikromobilitás napjainkra egyre elterjedtebbé válik a világ...

Hatékony kasszafunkciók az üzletek sikeréért

Manapság, amikor az idő egyenlő a pénzzel, az üzlettulajdonosok...