21.6 C
Cegléd
2025. szeptember 11. csütörtök
spot_img

Életéről, munkásságáról vallott a fotóművész

„Az egész fotós működésem alatt program szerint, tervszerűen dolgoztam. Az első ciklusom volt a pillanatok. Ebben minden megtalálható, a kitagadottak, a vetélkedés vége, a gyűlölködő, a magány tragédiája, a templomba, az utolsó tavasz tehát ebbe a témakörbe belefért minden.” – mondta Tóth István, az Évszázad Kiváló Fotóművésze.

Tóth István humoros történeteket is megosztott a közönséggel. Elmesélte milyen élményekkel gazdagodott Czóbel Béla, Barcsay Jenő, Illyés Gyula, Déri Tibor, és Patkós Irma portréfotózása során. Tóth István 52 országban állította ki képeit, 2200 kiállítása volt. Képeit világszerte elismerték, a legrangosabb művészi díjakat tudhatja magáénak. Tóth István új szenvedélyéről, a festészetről is mesélt. A fotózást abbahagyva 10 éven át hódolt a festésnek.

„Nem úgy festek, hogy a hátizsákot a hátamra veszem és elindulok, hanem otthon leülük az asztal mellé, ott van a festőállvány és fantáziából festegetek. Festek tanyát fenyőfával, tanyát kúttal, tanyát csirkékkel meg tyúkokkal.” – fogalmazott Tóth István. Tóth István után Nagy László Lázár, Kármán Sándor, Sárik Péter és Soltészné Lédeczi Judit lesznek a Czigle beszélgetések további vendégei.

(Forrás: ctv.hu – Fotó: Szokolai Attila)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Tájékoztatás Cegléd város vízhálózatának karbantartásáról

Tájékoztatás Cegléd város vízhálózatának karbantartásáról Ezúton tájékoztatjuk Tisztelt lakosságot, hogy...

Az UV fény szerepe a modern szempillaépítésben

Az utóbbi időben a szépségipar nagy változásokon ment keresztül,...

Tárgyak, melyek funkcióit sokan nem ismerik

A felnőttek életében sok olyan dolog van, amelyről nem...

Fedezd fel a vágyak világát új szemszögből 

A szexualitás az élet természetes és fontos része, amelynek...

Párban és magányosan – néha nincs különbség…

A párkapcsolatban élők sokszor vágynak egy kis egyedüllétre, míg...