6.5 C
Cegléd
2025. május 9. péntek
spot_img

Grillezés a tízemeletes tetején

Néhány napja négy fiatal rendezett grillezést az egyik Kossuth Ferenc utcai tízemeletes tetején. Az ötletet nem ők agyalták ki, a szomszéd négyemeletes tetején pár fiú rendszeresen rendez vacsorát. A különleges panorámával fűszerezett parti végül gyors véget ért, de a fiatalok azt mondják megérte: sehonnan sem olyan szép a városkép, mint a panelek tetejéről.

– A szomszéd nénik felhívták a közös képviselőt, hogy kihívják a rendőrséget, a tűzoltóságot, mert iszunk és drogozunk a ház tetején. A képviselő fel is jött, de nem számított arra a látványra, ami fogadta: egy elektromos grillezővel, négyen ültünk egy asztalnál és vacsoráztunk. – mesélte K. Dávid, aki barátnőjével és tűzoltó barátjával, valamint annak párjával „valósították meg” a rendhagyó pikniket. – Mindenesetre, ha már feljött, leküldött minket azzal, hogy ez szabályellenes. Nem vitatkoztunk, de nem igazán értjük mi volt a probléma: tűzvédelmi szabály pedig erre nincs, saját felelősségünkre mentünk fel, nem hangoskodtunk, nem zavartunk senkit. Külföldön ez egyébként népszerű és megszokott dolog, sőt most már egyre több helyen Magyarországon is: zöldterületet alakítanak ki, hintaszéket tesznek ki a lakók.

Természetesen megkerestük a ház közös képviselőjét Marosvári Károlynét is, miért tilos a háztetőn grillezni. – Egyelőre azért, mert nagyon rossz a tetőnk, és a járkálás csak tovább rontja az állapotát, jelenleg felújításra vár. – tájékoztatott minket a képviselő. – Ha készen lesz a tető felújítása, akkor lakógyűlésen kell dönteni arról, hogy – saját felelősségre – a lakók mire használhatják a tetőt. Megmondom őszintén én féltem a lakókat, félek, hogy valakit baj ér. A kulcs azonban ott van mindenkinél, mert ez menekülési útvonal is. Egyébként nem vagyok ellene, hogy a felújítás után a lakók tűzijátékot nézzenek, vagy éppen elfogyasszanak egy ebédet a ház tetején. Dunaújvárosban a felújítás után például gyönyörű, igazi pihenőövezet lett a panelok teteje.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Profi sofőr hunyt el a tragikus motorbalesetben

Országos hullámokat vet a nemrégiben nyugdíjazott ceglédi motoros tragikus...

Visszavonják az abonyi bírságokat

Majd kiesett a kezükből a hivatalos levél: váratlan fordulatot...

Fogda a sporiban

Függetlenség napja elnevezéssel drogprevenciós napon hívták fel figyelmet a...

Elismerés a Tourinform irodának

Elismerő oklevelet kapott a magyar turizmus információs rendszerében 25...

Dr. Ruttner György szervezett közéleti estet

Magyarország helyzete és jövője címmel várta közéleti estre az...