7.8 C
Cegléd
2026. november 2. hétfő
spot_img

Új tárlat a Közösségi Múzeumban

Több száz éves Cegléd-térképeket mutatnak be hamarosan a Ceglédi Közösségi Múzeumban. A részletekről Földi Áront, a múzeum szervezőjét kérdeztük.

– A térképek természetesen nem eredetiek, az Osztrák Állami Levéltár Kriegsarchiv Abteilung-jának vezetőségével folytatott levelezés után sikerült elektronikus formában megkapnunk a számunkra különösen nagy felbontásban készült képeket, melyekből kiváló minőségű térképeket nyomtathattunk. Megfigyelhető, hogy az első katonai felmérés, azaz a Josephinische Landesaufnahme óta, mely 1780-84 körül készült, micsoda változás történt az 1860-ban készült második katonai felmérés időszakáig. Szeretettel várjuk azokat, akik az eredetihez közeli nagyságban papír alapon kívánják vizsgálni ezeket az érdekes térképeket.

– A Puskaporos utcai kiállítóhely magángyűjtemények bemutatására alakult 2013 őszén, de hamar kinőtték a helyet. Négy gyűjtő megalapította az Elmúlt Korok Tárházát a Kazinczy utcában, hogy végleges helyet keressenek a gyűjteményüknek. Milyen változást jelent ez a múzeumban?

– A csapat jelentős része maradt a Közösségi Múzeumban, jelenleg is 15 kiállítónk van. Öröm, hogy a nálunk szárnyaikat próbálgató kiállítók közül többen is kedvet kaptak és hosszabb távon gondolják az értékek bemutatását folytatni a város javára. A nagyobb helyigényesebb gyűjtemények átköltözésével, lehetőségünk nyílt egy kisebb tatarozásra a szobákban. Ma már további gyűjtőknek tudunk helyet biztosítani, illetve kisebb előadásokat, időszakos kiállításokat is módunkban áll megszervezni.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megújulhat a ceglédi vasútvonal egyik legrosszabb állapotú szakasza

Jelentős vasútfejlesztések kezdődhetnek 2027-ben, amelyek a ceglédi vonalon közlekedő...

Nemzetközi aranyérem és diákolimpiai bronz

Eredményes napokat tudhatnak maguk mögött a ceglédi birkózók, akik...

Halálos autóbaleset Törtel és Abony között

Letért az úttestről és a tetejére borult egy személygépkocsi...

D-vitamin ősszel: mire figyelj a gyermekednél?

Amint rövidülnek a nappalok, sok családban előkerül a D-vitamin...

Miért viselnek egyre többen külön sportszárat a futballpályán?

A futballfelszerelés apró részletei játék közben is számítanak. A...