0.6 C
Cegléd
2025. december 25. csütörtök
spot_img

Letartóztatott társa otthonában bujkált

A Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomozói a ceglédi, a kunszentmiklósi, a lajosmizsei, a kiskőrösi rendőrök, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársainak közreműködésévelegy tanyabetörés-sorozat ügyébenegyszerre kilenc helyen tartottak ismét házkutatást 2015 december 2-án, melynek során az egyik, korábban már elfogott gyanúsított örkényi ingatlanjában elfogták a körözött férfit.

Az összehangolt munka eredményeként ismét több száz, feltehetően bűncselekmény elkövetéséből származó, illetve a lopott tárgyak értékesítése útján szerzett vagyontárgyat – köztük gépkocsikat, kerékpárokat, szerszámgépeket, televíziókat, festményeket, arany ékszereket és egyéb használati tárgyakat – találtak és foglaltak le a nyomozók.

A büntetőeljárások adatai alapján K. Róbert megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy az előzetes letartóztatásban lévő 46 éves K. István örkényi lakossal 2015. április 11-én betört egy izsáki, 2015. augusztus 14-én pedig egy kaskantyúi tanyára és onnan többek között arany ékszereket, laptopot, televíziót, videókamerát, ruházatokat, gázolajat, kerékpárt, szerszámgépeket és egy pénztárcát – a benne lévő személyes okmányokkal és készpénzzel együtt – lopott el.

A feltételezett elkövetők a sértett gépkocsijával szállították el a kaskantyúi tanyáról az eltulajdonított tárgyakat, majd az autót Kisizsák térségében hátrahagyták. A gépkocsiból egy autós rádiót és készpénzt vittek magukkal a gyanúsítottak.

Az őrizetbe vett K. Róbertet lopás bűntett és jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásának indítványozását.

(forrás: police.hu)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Mobilház égett Cegléd külterületén

December 20-án, a délelőtti órákban tűz keletkezett Cegléd külterületén,...

Ötszáz ceglédi családot keresnek fel karácsony előtt

Idén is személyesen látogat meg mintegy 500 rászoruló ceglédi...

Történelmi győzelem

Először nyert a Sopron ellen a VBW CEKK Cegléd Történelmi...

Baleset az M4-esen

Hétfő hajnalban közúti baleset történt az M4-es autóúton Cegléd...

A szobrász és a felüljáró

Csurgai Ferenc ceglédi szobrász szabadalmában foglalt technológia alapján gyártották...