16.5 C
Cegléd
2025. szeptember 12. péntek
spot_img

Előzetesbe került a rabló

A 29 éves gyanúsított egy idős nő táskáját vette el. Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya U. Attila 29 éves ceglédi lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2015. október 31-én 12 óra körüli időben a ceglédi Öregszőlő területén hátulról meglökött egy 81 éves asszonyt, majd megragadta és lerántotta a sértett vállán lévő táskát és elfutott a helyszínről. A táskában az asszony iratai, pénze és kulcsai voltak.

A feljelentést követően a ceglédi nyomozók tanúkat hallgattak ki és adatokat gyűjtöttek, amelynek eredményeként azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit, azonban a felkutatására tett intézkedések nem vezettek eredményre, ezért a nyomozóhatóság elrendelte a körözését.

A 29 éves férfit a Nagykőrösi Rendőrkapitányság munkatársai 2015. december 21-én fogták el.  U. Attilát – előállítását követően – a ceglédi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. A Ceglédi Járásbíróság 2015. december 22-én a gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendeléséről döntött. Ellene a további eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Tájékoztatás Cegléd város vízhálózatának karbantartásáról

Tájékoztatás Cegléd város vízhálózatának karbantartásáról Ezúton tájékoztatjuk Tisztelt lakosságot, hogy...

Az UV fény szerepe a modern szempillaépítésben

Az utóbbi időben a szépségipar nagy változásokon ment keresztül,...

Tárgyak, melyek funkcióit sokan nem ismerik

A felnőttek életében sok olyan dolog van, amelyről nem...

Fedezd fel a vágyak világát új szemszögből 

A szexualitás az élet természetes és fontos része, amelynek...

Párban és magányosan – néha nincs különbség…

A párkapcsolatban élők sokszor vágynak egy kis egyedüllétre, míg...