15.6 C
Cegléd
2025. július 9. szerda
spot_img

Cegléden járt egy turistacsoport

Ezután indultunk a díszterembe, ahol a két Kossuth portrét tekintette meg a csoport. Sokan fényképezték a lépcsőház díszes, szép árkádjait. A csoportban több idős ember volt, s közülük többen innen, Ceglédről elszármazottak, és kérdezgettek. Az egyik hölgy kérdezte, hogy mi lett a Cegléd – Törtel – Vezseny és a Csemő – Hantháza vonatokkal? Ő még utazott rajtuk, és kedves színfoltja volt a városnak. Ha visszamegyünk egy-két évtizedet az időben, az állomás előtt térről indult a keskeny nyomtávú kisvonat, elhaladt az egykori Lenin park ( most Gubody) mellett, megállt a Vigadó mellett ( már nincs meg, lebontották)- Tűzoltóág- Kálvária-temető után megálló volt a Béke téren, majd a Törteli úton a Közkórháznál, és áthaladt a Bedénél keresztezve a szegedi vasutat. További megállóhelyei voltak: Dózsa laktanya-Ceglédi kiserdők –Nyilas –Besnyő – Törtel – Vizjárás – Gubás – Köröstétlen – Székes – Jászkarajenő felső- Jászkarajenő – Jászkarajenő – Templom tér – Alsókara- Várkonyi szőlők- Jenői, és Tiszajenő –Vezseny végállomás. A mai világban már murisnak számít, hogy a kalauz végigmenve a kocsikon, időnként dobott a vagont fűtő kályhára. Mindenki szerette a lassú, pöfögő kis vonatot, ahol ismeretségek, szerelmek, barátságok szövődtek.

Utolsó útjára 1973. december 31-én indult, a táv 33 km volt, két óra alatt tette meg. Nagyon sokan a környékről ezen a vonaton hozták be a terményeket, jöttek iskolába, jöttek intézni a hivatalos dolgokat. Nagyon örült a hölgy, aki kérdezte a vonatot, hogy informáltam arról, hogy készült egy könyv is emlékül, Tasnádi Tamás : Cérnán Guruló Vacak címmel.

A másik vonat közlekedése, amely Hantházára indult, egy kecskeméti ügyvéd ötlete volt. Eredetileg Csemőig közlekedett volna, később bővítették ki. Az ügyvéd egyébként szőlőbirtokos is volt, ez is motiválta, hogy vonat közlekedjen. 1909-ben kezdődött meg az építkezés. A vonat első időben több gondot okozott, szokatlansága miatt. Először elütött egy lovas kocsit, utána egy gazda ökreit, de féltek a mozdony szikrájától is. De beindult, s nélkülözhetetlen lett a szállításban. 23 üzem, vállalat vette igénybe. Volt olyan nap, hogy az Unghváry pince 20 vagont is rendelt. A kisparasztok a vonaton hordták be az árúikat, iskolába ezen jártak a diákok, s piaci napokon igen mozgalmas volt a Kossuth tér. Az utolsó járat 1978.dec.28-án indult, s 21.48 h-kor érkezett vissza Ceglédre. Készült egy fotó is, rajta a szolgálatot tevő vasutasok, a mozdonyvezető és kalauz aláírásával.

A Mizsei úton ma a sínek helyén kerékpárút van, egy-két betonba ágyazott sínpár még látható.

A csoportból még volt egy házaspár, akik a Vigadó lebontását sajnálták. Valamikor egymást követték itt a városi mulatságok, rendezvények. A ceglédiek szerették a szórakozóhelyet. A Vigadó a városi élet kulturális és művészeti központja volt, nem csak szórakozóhelyként üzemelt. Az épület helyet adott egy ott működő vendéglőnek, teraszos kerthelyisége pedig ifjúsági parkként is funkcionált. Kár, hogy nincs már.

A csoport megköszönte a vezetést, és többen ígérték, hogy visszajönnek.

Jó volt egy kicsit nosztalgiázni.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Link 1: https://www.desirel.be/       Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli,...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...

Engedélyköteles lehet a klíma elhelyezése

Fontos tudnivaló klímát szereltetőknek: Engedélyköteles lehet a kültéri egység...

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség – a város sajnos...