22.5 C
Cegléd
2024. május 6. hétfő
spot_img

Halról böjtidőben

 

A füstölt pisztrángból ezért krémet szoktam készíteni: nulla szálka, 100 % íz és ugyanennyi lelkesedés. (A hazai hipermarketekben is beszerezhető, de más füstölt hallal például makrélával is helyettesíthető.) Ráadásul a recept hidat képez a halas böjti étkek és a húsvét között, s mi más lehetne ez a híd, mint a torma.

Tormás pisztrángkrém

Hozzávalók: 15 dkg pisztránghús, 10 dkg natúr sajtkrém, 1 evőkanál tormakrém, 2-3 szál újhagyma, 2 evőkanál citromlé, só, bors
A hozzávalókat turmixgépben simára dolgozzuk az újhagyma kivételével, a végén belekeverjük az apróra vágott hagymát és fűszerezzük ízlés szerint. Pirítósra vagy friss bagettre kenve, salátával, citromgerezdekkel tálaljuk.

Lényegesen egyszerűbb a beszerzése, de legalább ilyen sikert arat a

Kapribogyós tonhalkrém

Hozzávalók: 2 doboz olajos tonhaltörzs (konzerv), 1 kis fej vöröshagyma vagy 3-4 szál újhagyma, kevés citromlé, 2-3 evőkanál majonéz és ugyanennyi joghurt, vagy tejföl, 2 evőkanál apróra vágott kapribogyó.

A tonhalat lecsöpögtetjük, meglocsoljuk citromlével, sózzuk, borsozzuk, hagymát lereszelve, vagy apróra vágva hozzáadjuk, ugyanúgy a kaprit is, majd hozzáadjuk a majonézt és joghurtot, vagy tejfölt (lehet csak tejfölösre csinálni). Ha sűrűnek érezzük és elbírja, adagolhatunk vissza az olajából is. Tálalásig tegyük hűtőbe! Pirítóssal, olajbogyóval, zöldsalátával kínáljuk!

Krizsán Anett

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Csodálatos Erdély

A "Határtalanul!" program célja, hogy lehetőséget biztosítson a magyarországi...

Baleset a 4-es úton

Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap...

A vártnál is sikeresebb volt a 660 perc sport

Cegléd 660 éve város. Az évforduló alkalmából megrendezett ünnepség...

Szökött lovak és a ceglédi rendőrök

Ceglédi rendőröket riasztottak két szökött paci miatt - egy...

Jogosítvány 700 ezer forintért?

Befolyással üzérkedés bűntette és közokirat-hamisítás bűntette miatt vádat emeltek...