30 C
Cegléd
2025. július 7. hétfő
spot_img

Már hivatalos az eltiltás

A Nemzeti Vágta hivatalos honlapján mai napon, július 27-én jelent meg a közlemény a Cegléd színeiben induló ló doppingügyében: „A Nemzeti Vágta évekkel ezelőtt a közösségek összekovácsolását tűzte ki célul és azt, hogy sportszerű körülmények között a magyar hagyományokat felelevenítve ismét megszerettesse a lovassportot és egy nagyszabású rendezvény keretein belül öregbítse Magyarország, valamint külön-külön az egyes induló települések hírnevét. Mivel mindemellett a Nemzeti Vágta legfőbb célja az esélyegyenlőség és a biztonság, valamint a lovak védelme, így a Versenykiírás értelmében a szervezőknek az év első Elővágtájától a Nemzeti Vágta döntő futamának eredményhirdetését követő egy órán belül jogában áll bárhol, bármikor a nevezett lovakon dopping vizsgálatot végeztetni.

A Ceglédi Vágtán második helyezést elérő Cegléd település színében versenyző Szabó Levente által lovagolt Bob Herceg Brúnó nevű lóból vett doppingminta pozitívnak bizonyult, így a csapat bejutását a Szervezőbizottság érvénytelennek minősítette. A lovast és a lovat a 2016. évi Nemzeti Vágtán történő versenyzéstől eltiltotta. Továbbá az üggyel kapcsolatosan az a döntés született, hogy 2016. évben Cegléd város további Elővágtákon nem indulhat, de az Elővágta szervezőket megillető direkt nevezést a Nemzeti Vágtán való részvétel kapcsán igénybe veheti.”

A ceglédi önkormányzat is közleményt bocsátott ki az ügyben, amelyben kifejtik: „Cegléd Város Önkormányzata elhatárolódik a Füle Lovastanya sportszerűtlen cselekedetétől. A város jóhiszeműen adott lehetőséget a lovas tanyának az idei versenyző és ló nevezéséhez, annak érdekében, hogy az országos rendezvényen Ceglédet képviselje. Az önkormányzatot ugyan nem szólt bele a ló kiválasztásába, ez kizárólag a vállalkozó felelőssége, de az eset rombolja a Ceglédről évek alatt kialakított képet.” A közlemény arra is kitér: ”Cegléd Város Önkormányzata elővágta szervező partner és megilleti a direkt nevezés joga, amit a Nemzeti Vágtán való részvétel érdekében igénybe is vesz. A város vezetése a későbbiekben dönt a lovas személyéről és az induló lóról.”

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Végleg eltűnt a „Köd jelenti” Facebook-oldal

Törölte a Facebook a közel 40 ezres követőtáborral rendelkező...

Erre nincsenek szavak

„Péntek este 8. Erre nincsenek szavak.” – Olvasói fotó...

Leszakadt a felsővezeték

Péntek reggel súlyos fennakadással indult a nap a Budapest–Cegléd–Szolnok...

Partifecskék költőhelyét rombolta le

A Pest Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye szerint természetkárosítás bűntettének megállapítására...

Ismét sikeres volt a Szuperinfó Pingpong Tábor Cegléden

Június 23–27. között rendezték meg a már hagyománnyá vált...