33.9 C
Cegléd
2026. július 1. szerda
spot_img

Tábor az Adrián!

A Székelykapuk – Zöld kapuk programnak, az EMF Alapítványnak, és a szülőknek köszönhetően a Várkonyi István Általános Iskola 14 diákja részt vehetett egy adriai táborozáson Bast faluban és  környékén.

A 11 órás utazás után a kis csapat megmártózott Basko Poljén a tengerben. Másnap Brac szigetre utaztak, ahol az érintetlen tengerpart és táj ámulatba ejtette őket, de a természet erejével egy hirtelen kitört tengeri viharban ismerkedhettek tovább. A Táborvezető Dr. Varga Berta József hihetetlen profi módon oldotta meg, hogy a táborozók kijussanak a szigetről, mert kapcsolatait felhasználva egy másik kikötőbe busszal vitette át a gyerekeket, ahonnan egy hatalmas, több emeletes komppal Split kikötőbe érkeztek vissza a kontinensre. A kalandos utazás után kicsit lazább nap következett Baska Vodán. A harmadik napot Makarska csodálatos strandján töltötték, bár a víz a vihar miatt igen hidegnek bizonyult. A legszebb és egyben a legcsodálatosabb élményeket Omis szolgáltatta a gyerekek számára. Délelőtt felmásztak a Kalóz várba, délután csobbanhattak a tengerben, majd pedig a Cettina kanyonban motorcsónak túrán vettek részt! Az utolsó napon Split történelmi városrészével ismerkedtek meg, majd Promajnában tengeri fürdőzéssel zárt a tábor. Hazafelé a Balatonon álltak meg, ahol még nagyobb csodálattal dicsérték a magyar tenger víz hőfokát! A Palánta színjátszók hálás szívvel köszönik, hogy ennek a tábornak részesei lehettek és hogy együtt tölthették a hetet Marosvásárhelyi és a Táncsics iskola diákjaival.

Hornyikné Takács Krisztina táborvezető

A Suli Tv úti filmet készített a táborozásról:

https://youtu.be/bN8eD2fHZ90

15var2

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hogyan tehető a modern konyha igazán praktikus hellyé?

A modern otthonok egyik legfontosabb része a konyha, ahol...

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...

„Cetlizés”

Élénk vitát váltott ki a Ceglédi civil összefogás közösségi...

Két idős embert ölt meg egy nő

A Pest Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére és a...