30 C
Cegléd
2026. július 1. szerda
spot_img

Vereség az utolsó 2016-os mérkőzésen

Ahhoz a Békéscsabához látogatott csapatunk, aki ellen nagyszerűen indult a bajnokság Albertirsán. Azóta mindkét csapattal sok minden történt, míg mi sajnos a tabella végére kerültünk, addig ellenfelünk az első harmadába.

Ettől függetlenül számunkra fontos volt, hogy ismét megmutassuk mire vagyunk képesek a Békéscsaba ellen, hiszen fontos lett volna pontszerzéssel zárni az aktuális naptári évet, hogy a téli szünetre nyugodtabban mehessen pihenni a csapat.

Nagyon jól kezdődött a mérkőzés a számunkra, Szabó Viktor megszerezte a vezetést, majd egy Tóth Milán elleni szabálytalanság után Albert Ádám értékesítette a büntetőt, így 2:0-ra vezettünk. Az első játékrész további részében még több lehetőséget alakítottunk ki, amiből aztán sajnos nem sikerült újabb gólt szerezni. A hazaiaknak azonban egy lehetősége sem akadt, egészen a félidő végéig, amikor Horváth védett nagyot egy középre fejelt labdánál.

img_5363

A második félidőben várható volt, hogy ránk fog rontani a Békéscsaba, ez meg is történt és sajnos nagyon gyorsan szépíteni is tudtak, miután egy mentési kísérletnél saját játékosunk fejéről került a kapuba a labda. Ez után természetesen tovább rohamozott a Békéscsaba, Horváth nagy védései tartották meccsben a csapatot. Sajnos a kitámadó Békéscsabát nem tudtuk eredményesen megkontrázni, így végül meg is fordították a mérkőzést. Három kettes hazai vezetésnél ismét meccsbe kerültünk és nekünk is megvoltak a lehetőségeink, de egy ellentámadás után a Békéscsaba eldöntötte a mérkőzést, amit végül 4:2-re vesztettünk el.

Következik a téli szünet, ami után nagy munkába kell fognia a csapatnak, hogy bent maradjunk az NB II-es bajnokságban.

cegledfoci.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hogyan tehető a modern konyha igazán praktikus hellyé?

A modern otthonok egyik legfontosabb része a konyha, ahol...

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...

„Cetlizés”

Élénk vitát váltott ki a Ceglédi civil összefogás közösségi...

Két idős embert ölt meg egy nő

A Pest Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére és a...