25.4 C
Cegléd
2024. május 6. hétfő
spot_img

Döntetlen a hóban

Nehéz mérkőzésre számíthattunk Gyulán a Szeged 2011 ellen, nem tévedtünk és ezen a körülmények sem segítettek.

A héten már tudatosult számunkra, hogy várhatóan havazni fog vasárnap, ami meg is valósult, már útközben szakadt a hó egészen Gyuláig. A busz csere után alig több, mint egy órával a mérkőzés előtt érkeztünk meg a Grosics Gyula Akadémiára, ahol meglepetésünkre épp, hogy elkezdte két ember lapátolni a havat a pályáról.

A mérkőzés megkezdése előtt a játékvezetők és ellenőrök többszöri felszólítására és miután mi nem egyeztünk bele a mérkőzés elhalasztásába a hazai szervezők fokozatosan egyre nagyobb erőkkel próbálta meg letakarítani a pályát. Egy órára meg is érkezett a munkagép, ami gyorsított a helyzeten…

Húsz perc késéssel tehát megkezdődött a mérkőzés, extrém körülmények között. A kispadok felőli oldalon már nem takarították le a havat, így zömében háromnegyed pályán folyt a játék, amit eléggé nehezítettek a hóbuckák.

Az első félidőben mindkét csapat előtt adódott egy-két lehetőség, egy fokkal talán veszélyesebbek voltunk a kiegyenlített mérkőzésen, de az első félidőben nem tudtunk a kapuba találni, hiába a több helyzet.

A félidőben arra számítottunk, hogy letakarítják a maradék havat is a pályáról, ami nem jött össze, ugyanis a szünet utolsó 5 percében érkezett meg a hókotró a pályára. Valószínűleg a lapátját próbálták meg beállítani, ami végül nem jöhetett össze, mert valahogy azon a térfélen több hó fogyott, ahova a hazai csapat támadott az első félidőben.

Elkezdtük a második félidőt és többet is birtokoltuk a labdát a nehéz körülmények között, majd Heffler az 58. percben laposan átívelt a bal oldalra Szilágyihoz, aki pár csel után beadta a labdát, a kapu előtt érkező Damásdi pedig védhetetlenül a kapuba bólintott!

Hét perccel a vezető gólunk után Mursits védett egy nagyot, pár perccel később azonban sajnos már ő sem tudott. Egy oldalsó szabadrúgás után a hosszú oldalon érkező játékos a rövid oldali kapufát találta el, a labda pedig egy másik szegedi játékos elé került, aki 2 méterről a kapuba kotorta a labdát.

A hátralévő időben lehetőségeink voltak, de helyzetei inkább a hazai csapatnak. Bár ezek zömében pontrúgások után születtek, amiből volt nekik bőven a mérkőzésen.

A játékvezető egy perc hosszabbítás után lefújta a találkozót, így újabb fontos egy pontot szereztünk és már 9 mérkőzés óta tart a veretlenségünk!

Kezdőcsapat:
Mursits – Heffler, Alber, Preklet, Farkas A. – G. Bíró – Damásdi, Sándor, Nyilas, Szilágyi – Asztalos

Cserék:
Sándor helyén Peres (46. p)
Nyilas helyén Peszmeg (90. p)

Gól: Damásdi (’58. p)

Kőházi Ádám

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

A vártnál is sikeresebb volt a 660 perc sport

Cegléd 660 éve város. Az évforduló alkalmából megrendezett ünnepség...

Szökött lovak és a ceglédi rendőrök

Ceglédi rendőröket riasztottak két szökött paci miatt - egy...

Jogosítvány 700 ezer forintért?

Befolyással üzérkedés bűntette és közokirat-hamisítás bűntette miatt vádat emeltek...

LMP lista Cegléden

Április 30-án adta le Földi Áron az induláshoz szükséges...

Mi lehetne jobb egy pihentető ülőfürdőnél?!

  Biztosak vagyunk abban, hogy mindenki fel tud idézni legalább...