15.4 C
Cegléd
2026. július 4. szombat
spot_img

Akik megkapták, amit akartak

Ceglédi író művét mutatja be a Nagyabonyi Színkör. Veres Tamás Akik megkapták, amit akartak című vígjátékának ősbemutatója június 23-án lesz az abonyi Művelődési Házban. Az országos dráma-pályázatot nyert vígjáték hét jelenetben, két felvonásban, kétszer 50 percben mutatja meg mi történt azokkal, akik azonnal megkapták, amit akartak, vagyis harc, küzdelem, munka, teljesítmény nélkül azonnali teljesültek kívánságaik, „ami a 21. század fogyasztói társadalmában, igencsak komoly feszültségforrás” – teszi hozzá a színkör ajánlója.

– Tavaly ősszel küldtem el a Nagyabonyi Színkörnek a színdarabot, akiknek annyira tetszett, hogy színpadra is szeretnék vinni. Január óta zajlanak a próbák. – tájékoztatta lapunkat Veres Tamás. – Az „Akik megkapták, amit akartak” című színdarabom 2015-ben nyerte meg a Tanítványi Láncolalt és a MA színház drámapályázatát. 2016-ban a Drámatéka Drámaműhely pályázatán a legjobb színmű díját kapta. A színdarabban a jó tündér és egy fiatalember azokat az embereket keresi fel, akiknek teljesítette már a tündér a kívánságát. Megnézik, most hogyan élnek. A színdarab azt mutatja meg, hogy nem minden esetben jó, ha hirtelen öledbe hullik a szerencse, mert sokszor rossz vége lehet.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hamis igazolások

Kötelező oltások beadását pénzért igazolta hamisan egy állatorvos és...

Locsolni kell – de mikor?

A nyári kertápolás egyik legfontosabb kérdése az időzítés Miért...

Hogyan tehető a modern konyha igazán praktikus hellyé?

A modern otthonok egyik legfontosabb része a konyha, ahol...

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...