11.7 C
Cegléd
2024. május 6. hétfő
spot_img

Gondolatok egy díj kapcsán

A Németh László-díj 1991 óta adományozható.

Az emberi erőforrások minisztere adományozza, azoknak az oktató-nevelő munkát végző tanároknak, akik a gyermekek harmonikus személyiségformálásában huzamosan kiemelkedő munkát végeznek. A díjazott a pedagógusnapon veheti át Ágh Fábián Sándor szobrászművész plakettjét. A díjazás javaslat alapján történik.

2018.június elsején a Pesti Vigadó adott helyt annak az ünnepségnek, melyen Kásler Miklós az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere és Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkár átadta a gyerekek harmonikus személyiségformálásában kiemelkedő munkáért adományozható Németh László-díjat is.

“A megszerzett tudás mellett a közösséghez tartozás a legfontosabb értékek egyike, az iskolai közösség pedig a gyerekek, a szülők és a pedagógusok közös munkájának gyümölcse, amely csak akkor lehet sikeres, ha mindenki részt vesz benne, és mindenki hozzáteszi a saját értékeit. A pedagógus arra nevel, hogy az ember minden körülmények között ember legyen, és adja meg a másiknak a tiszteletet. Megtanítja a tanítványát pontosan, hatékonyan, elkötelezetten, örömmel és jókedvvel dolgozni, valamint olyan közösséget épít, amiben mindenkinek helye van, amiben az emberek figyelnek és számíthatnak egymásra” – fogalmazott a miniszter.

A fenti gondolatok bizonyítják, hogy iskolánk nyugalmazott igazgatójának, Tóth Tibornak, helye van a díjazottak között.

Néhány mondat az ajánlásból:

“Már pályája kezdetén látta, hogy óriási lehetőséget jelent pedagógusnak lenni, hiszen a nyiladozó gyermeki személyiséget formálhatja. A gyermekek harmonikus személyiségformálásában, tanulók segítésében elkötelezetten, kiemelkedő eredményességgel, odaadással tevékenykedett. Személyes példamutatásával, szakmai elkötelezettségével irányt adott az iskolában dolgozó pedagógusok munkájának. Szeretetteljes légkört teremtett mind a diákok, mind kollégái körében. Munkája során nem ismerte a lehetetlent. Minden tudását, ismeretségét (ahogyan ő nevezte: kapcsolati tőkéjét) felhasználta iskolája jobbá tételéhez.”

Ezekből a mondatokból is látszik, a díj olyan emberhez került, aki egész életében – negyven éven át – mindent a gyermekek fejlődéséért, iskolája közösségének jobbá tételéért tett.

Kedves Tibor! Teljes szívünkből gratulálunk!

Iskola dolgozói

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Szökött lovak és a ceglédi rendőrök

Ceglédi rendőröket riasztottak két szökött paci miatt - egy...

Jogosítvány 700 ezer forintért?

Befolyással üzérkedés bűntette és közokirat-hamisítás bűntette miatt vádat emeltek...

LMP lista Cegléden

Április 30-án adta le Földi Áron az induláshoz szükséges...

Mi lehetne jobb egy pihentető ülőfürdőnél?!

  Biztosak vagyunk abban, hogy mindenki fel tud idézni legalább...

Mi a hosszú élettartamú mosógép titka?

    Ahhoz, hogy a mosógép élettartama a lehető leghosszabb lehessen,...