3.9 C
Cegléd
2025. december 23. kedd
spot_img

Cikk-cakk parkoló

Kisebb rejtélyként próbálták értelmezni a közlekedők az útra került felfestést szeptember első napjaiban a Táncsics iskola bejáratánál. A Piac utcában az eddig megszokott jobb oldali parkolási rend helyett most felváltva hol egyik, hol másik oldalon kerültek kialakításra a parkolóhelyek.

– Az iskola igazgatójaként kezdeményeztem a parkolók ilyen kijelölését, egyelőre kísérleti jelleggel. – adott felvilágosítást lapunknak Rimóczi Gábor, az iskola igazgatója. – Eddig a jobb oldalon végig álltak a parkoló autók, ezért ha csak egy szülő is megállt a bal oldali forgalmi sávban kirakni a gyerekét, azzal akadályozta a forgalmat. Néhány perc alatt, míg kiszáll, kiveszi a táskát, kabátot, feladja a gyerekre, puszit ad neki, ezalatt feltorlódtak az autók egészen a Damjanich utcáig akadályozva a közlekedést. Erre a célra hagytunk egy öblöt, 2-3 parkolóhelyet, hogy reggelente, amikor a szülők jönnek, ki tudják tenni a gyereket és a többi közlekedő is ki tudja őket kerülni.
Az igazgató azt is elújságolta, már az első reggel látszott az eredmény, bár még nehezen szokják a közlekedők, hogy azon a szakaszon jobb oldalon nem parkolhatnak.

(Fotó: Huszár Zoltán)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Mobilház égett Cegléd külterületén

December 20-án, a délelőtti órákban tűz keletkezett Cegléd külterületén,...

Ötszáz ceglédi családot keresnek fel karácsony előtt

Idén is személyesen látogat meg mintegy 500 rászoruló ceglédi...

Történelmi győzelem

Először nyert a Sopron ellen a VBW CEKK Cegléd Történelmi...

Baleset az M4-esen

Hétfő hajnalban közúti baleset történt az M4-es autóúton Cegléd...

A szobrász és a felüljáró

Csurgai Ferenc ceglédi szobrász szabadalmában foglalt technológia alapján gyártották...