14.1 C
Cegléd
2025. augusztus 13. szerda
spot_img

Vaksötétben dolgozni menni!

Egy kedves olvasó keresett meg azzal, hogy sok ember problémája eljusson a Képviselő-testülethez és városvezetéshez. Ahogy ismeretes a Külső–Kátai úton rengetegen járnak kerékpárral és gyalog dolgozni az Ipartelepre, hiszen sok olyan gyár van, ahol több száz ceglédi dolgozik, esetenként több műszakban. A baj ott kezdődik, hogy ezen a területen nagyon silány a közvilágítás, biztonságos kerékpárút a vasúti átjáróig tart és gyalogos forgalomra egyik oldalt sincs lehetőség, hiszen nincs járda. Ami még lényeges, hogy a vasúti átjárón túl már közvilágítás sincs.
Szeretnénk kérni, hogy az Önkormányzat erre az útvonalra is fordítson egy kis figyelmet és a lakosok biztonságos munkába járásának teremtsenek megfelelő alapokat.
László Ágnes

________________________

Lapunk megkereste a területileg illetékes önkormányzati képviselőt dr. Ferenczi Norbertet, aki az alábbi tájékoztatást küldte meg: „A Külső Kátai út kerékpárútjával kapcsolatban az Önkormányzat pályázat benyújtásáról döntött, melyről a csatolt határozatot hozta szeptember 20-án. Tehát érzékeljük a problémát, 10,5 millió forint önrészt biztosítunk a pályázathoz.

A közlekedésbiztonság helyzetének javítása feltétlen szükségszerűség ezen az útvonalon, ezért a természetesen a kapcsolódó közvilágítás is nélkülözhetetlen. Erre saját, önkormányzati forrásból lesz lehetőség. Egyébként a Külső-Kátai út legnagyobb részén mindkét oldalban, úgynevezett egyirányú kerékpárutak kerültek megtervezésre. Persze a vasúti átjárón a már meglévő szakasz kétirányúan kerül átvezetésre, de utána „szétválik” majd a kerékpáros közlekedés.”

255/2018.(IX. 20.) Ök. határozat

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Mit tehetünk, ha csökken az intimitás?

Manapság a fokozott stresszhatásoknak köszönhetően egyre több párkapcsolatban üti...

Pelenkázó és kuka nélkül

Egy édesanya szerkesztőségünkhöz írt levelében hívta fel a figyelmet...

Test és lélek kapcsolata – A sport a mi mentális kapaszkodónk

Nagyon sokáig, szinte mindenki, köztük lehet, hogy te is...

Híres budapesti fürdők, ahová érdemes ellátogatni

A tengerparttal nem rendelkező Magyarország több mint 1300 termálforrással...

A sportágak eltérő világa 

A sport egy olyan tág fogalom, amely sok mindent...