16.4 C
Cegléd
2024. május 7. kedd
spot_img

Kiderült, ki erőszakolhatta meg a kislányt

A Pest megyei nyomozók 2018. december 12-é őrizetbe vették a megerőszakolt ceglédi, 4 éves kislány 36 éves édesapját és gyanúsítottként hallgatták ki.

Mint arról az országos sajtó beszámolt, Andika román állampolgárságú szüleivel élt Cegléden, egy munkásszállón. A családfő nyolc éve dolgozik az egyik helyi vállalkozónál, aki lakhatást is biztosít számukra. Októberben került kórházba a kislány, mert lábfájásra panaszkodott és erősen vérzett. A család azt állítja, nem történt erőszak, hanem egy rossz mozdulat következtében feldőlt egy ötszáz kilós súly, ami a szerencsétlen kislány lábára esett. A gyermeket nyomban kórházba szállították, ahol a nőgyógyász megállapította, hogy a gyerek erőszak áldozata lett. A kislány hosszabb ideig kórházban volt az eset után, csak édesanyja látogathatta.

A rendőrség nagy erőkkel kezdett nyomozni, a helyszínen mindent felforgattak, az apa kocsiját pedig teljesen szétszedték. A család minden férfitagját kihallgatták, az anya testvérét még hazugságvizsgálatnak is alávetették. A Bors úgy tudja, a kislányt már kétszer megműtötték, a kisebbik lányt pedig a gyámhatóság veszélyeztetés miatt már el is vette a pártól. A rendőrök az egész családtól, így az apától is DNS-mintát vettek.

Az apát szerda délelőtt fél 12-re idézték be a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságra, gyanúsítottként hallgatták ki a 36 éves férfit, majd azonnal őrizetbe is vették a kihallgatása után – tudta meg a 24.hu. A Pest Megyi Rendőr-főkapitányság nyomozói előterjesztést tesznek a letartóztatására. A rendőrség egyéb információt nem adott ki a nyomozás védelme miatt. Így nem tudni még a DNS-vizsgálat eredményét.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Megszólalt a 100 éves iskola csengője

Egy régi családtörténet folytatódott a Ceglédi Evangélikus Gyülekezeti házban....

A cserecsapat tagjait is elfogták

Két évvel ezelőtt 7 gyanúsítottal szemben fejezték be vádemelési...

Csodálatos Erdély

A "Határtalanul!" program célja, hogy lehetőséget biztosítson a magyarországi...

Baleset a 4-es úton

Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap...

A vártnál is sikeresebb volt a 660 perc sport

Cegléd 660 éve város. Az évforduló alkalmából megrendezett ünnepség...