11.1 C
Cegléd
2026. április 8. szerda
spot_img

Magyar Kultúra Napja 2019

A kézirat szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban január 22-én fejezte be a Himnusz megírását, amely Erkel Ferenc zenéjével Magyarország nemzeti himnusza lett. Erre az eseményre emlékezve 1989 óta ünnepeljük a magyar kultúra napját. Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket.

Városunkban január 20-án ünnepeltük a Magyar Kultúra Napját a művelődési központ zsúfolásig telt színháztermében. A rendezvényt Takáts László, Cegléd város polgármestere nyitotta meg, majd a „Cegléd Város Kultúrájáért” díjak átadása következett. „Cegléd Város Kultúrájáért” elismerő oklevél adományozható annak a személynek, csoportnak, civil és egyházi szervezetnek, aki /amely a város kulturális életében legalább 5 éve kimagasló szakmai munkát, magas színvonalú értékteremtő, közvetítő, és támogató tevékenységet folytat. Ebben az évben hárman részesültek a kitüntetésben: – Kovács Anikó – Polgár-Szabó Zoltánné – Tábori László A díjazottaknak ezúton is gratulálunk!

Az ünnepi rendezvény a Magyar Állami Népi együttes „Az örök Kalotaszeg” című műsorával zárult. Köszönjük, hogy ebben az évben ennyien érdeklődtek és ünnepeltek velünk együtt! Azok számára, akik szerették volna, de nem tudták megnézni a Magyar Állami Népi együttes műsorát van egy jó hírünk: az együttes ebben az évben biztosan ellátogat még Ceglédre!

Forrás: Kossuth Művelődési Központ

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hazai pályán remekeltek a CVSE fiataljai

Szombaton a Gál József Sportcsarnok adott otthont az év...

Fitkid sikerek

A Ceglédi VSE fitkidesei számára is elindult a tavaszi...

Országos siker

2026. április 2-án rendezték meg az „1000 év katonái”...

Könyv Beck Györgytől

Szumma címmel jelent meg Beck György visszaemlékezése, amelyben több mint...

Szijjártó Péter fóruma a sportcsarnokban

Március 31-én, kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter volt...