18.3 C
Cegléd
2025. szeptember 14. vasárnap
spot_img

Beszélgetéseim

Korrajzként is hiánypótló különleges könyv megjelenéséről egyeztetett a kiadást támogató Kővári Pállal és a szerzővel, Koltói Ádámmal a könyvet kiadó Panoráma Média Kft. ügyvezetője Krizsán Ervin május 4-én. A Cegléd Város Önkormányzata 2019-es kulturális keretéből is támogatott, hamarosan nyomdába kerülő vastag kötésű „Beszélgetéseim” című képes kiadványban Koltói Ádám Ceglédi Panorámában is megjelent, a város közéletének elmúlt éveit meghatározó emberekről készült portré interjúi jelennek majd meg.

„Ősi igényünk megismerni a nagyvilágot, ugyanígy élénk a kíváncsiságunk saját „kisvilágunkra”, benne elsősorban az emberekre. Azokra, akikkel egy életkörben vagyunk. Ők a személyes vagy névből adódó ismerőseink. „Lakostársaink”. Ceglédiek. Sokszor kiderül, hogy tudomásunk felszínes, a jellem nyíltabb feltárásához – megértéséhez! – több figyelem és empátia szükségeltetik. (…) Ezt szeretném bemutatni azokkal a beszélgetésekkel, interjúkkal, amelyeket ceglédi emberekkel folytattam, illetve készítettem. Bár ezek nem adatközlő életrajzok vagy szociográfiai írások, a jellembemutatás mögött – mint a színpadon szereplő hátterében – megjelennek a környezet képei.” – nyilatkozott a közel 100 portrét szerző Koltói Ádám.
A szerző dr. Koltói Ádám tizenöt évig szerkesztette a Ceglédi Kék Újságot; a Cegléd Rádióban több száz emberrel készített interjút; a Kossuth Művelődési Központban kamarabeszélgetéseket vezetett Cegléd ismert személyiségeivel; számos előadást tartott, kiállításokat nyitott meg, műsorokat szerkesztett, jelenleg a Ceglédi Panorámában jelennek meg írásai. A portrékat nagyrészt Kisfaludi István művészi igényű fotói teszik majd hitelesebbé, életszerűbbé.

A Ceglédi Panoráma gondozásában került már kiadásra hasonló könyv néhány éve „Arcok-képek Ceglédről” címmel, melyben dr. Szabó Alfréd már nem élő, híres ceglédi személyekről készült írásai lettek összegyűjtve.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Tájékoztatás Cegléd város vízhálózatának karbantartásáról

Tájékoztatás Cegléd város vízhálózatának karbantartásáról Ezúton tájékoztatjuk Tisztelt lakosságot, hogy...

Az UV fény szerepe a modern szempillaépítésben

Az utóbbi időben a szépségipar nagy változásokon ment keresztül,...

Tárgyak, melyek funkcióit sokan nem ismerik

A felnőttek életében sok olyan dolog van, amelyről nem...

Fedezd fel a vágyak világát új szemszögből 

A szexualitás az élet természetes és fontos része, amelynek...

Párban és magányosan – néha nincs különbség…

A párkapcsolatban élők sokszor vágynak egy kis egyedüllétre, míg...