18.1 C
Cegléd
2026. április 27. hétfő
spot_img

Fél milliárdos csatorna projekt Nagykőrösön

Megkezdődött Nagykőrös csapadékvíz-elvezető hálózatának fejlesztése a csapadékvíz átemelő műtárgyak felújításával, meglévő csapadékvíz hálózat öblözeteinek bővítése keretében nyílt és zárt elvezető szakaszok és folyókák építésével, és a Ceglédi úti zárt csatornaszakasz rekonstrukciójával. A megvalósítás tervezett összköltsége bruttó 406.206.210.- Ft, a megítélt támogatás bruttó 287.114.053.- Ft. A kivitelezést a Ceglédi úton tekintette meg dr. Czira Szabolcs polgármester és Szilágyi Csaba műszaki irodavezető, akik megtudták, hogy a korábbi zárt csatornaszakasz már nagyon elhasználódott, eltömődött, így nagyon szükséges és fontos ez a beruházás is.

A napokban az Önkormányzati Tűzoltóság Nagykőrös felszerelése egy 18,8 kg-os LUKAS típusú feszítő-vágó berendezéssel gazdagodott, mely nagyon hasznos és életmentő lehet, de remélhetően kevés szükség lesz rá. Az eszközt egy 4 millió forintos pályázati siker eredményeként tudták beszerezni. Dr. Körtvélyesi Attila, az Önkormányzati Tűzoltóság Nagykőrös elnökének Ézsiás László tűzoltóparancsnok mutatta be az eszköz használatát, valamint azt, hogy a kialakításnak köszönhetően vállon is hordozható, így a kezek szabadon maradnak. A LUKAS 1972 óta gyárt a világon elsőként a mentő beavatkozások számára hidraulikus mentőollókat. A speciális könnyűfém ötvözetek használatával súlyt takarítanak meg, a szabadalmaztatott csillag markolatnak köszönhetően egy formatervezett, kifáradás mentes munkát tesz lehetővé. Ajándékba kaptak hozzá egy ponyvát is, melyet a több funkciónak köszönhetően változatos módon tudnak hasznosítani. (HT – Önkormányzati Hírek Nagykőrös)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Késsel, gázspray-vel támadtak egy ceglédi adománybolt munkatársára

A hvg.hu is beszámolt róla: bezár egy ceglédi adománybolt,...

A sportdrukkerek és a kaszinókultúra fejlődése

Az elmúlt évtizedekben a sportrajongók világa látványosan átalakult. A...

Innováció és biztonság a járművilágban

Gondoltál már arra, hogy a balesetmentes motorozás mennyire függ...

Valami készül…  a Ceglédi Szalonzenekar új hangzásvilága

A Ceglédi Szalonzenekar hosszabb csend után ismét készül valamire,...

Utánpótlás focikupa

A Ceglédi VSE a hétvégén U7 (14 csapat) és...