14.4 C
Cegléd
2024. május 12. vasárnap
spot_img

Városvédő álmok hónapja

„Az álmodozás az élet megrontója” – írta Vörösmarty Mihály, a Merengőhöz című versében. Ennek ellenére a Ceglédi Városvédő és Szépítő Egyesületnek mindig voltak tervei, elképzelései, mondhatni álmai, amelyeket meg akartak valósítani. Ebből a szempontból számukra az október különösen jól sikerült, el is nevezték „megvalósult álmok hónapjának”.
Egyik tagjuk családjának évszázados szép ötlete volt, hogy a Gerje partján telepítsenek gyümölcsfasort és a termést bárki arra sétáló megkóstolhassa, leszedhesse. Végre idén, Dr. Túri József főorvos, Cegléd díszpolgára kezdeményezésére, az Egyesület apraja-nagyja 67 fát ültetett a patak partján. Október elején kis ünnepség keretében leplezték le az emlékkövet, a közös munka mementójaként. A fasort úgy adták át a városnak, hogy vállalták, a jövőben is gondozzák a fákat.
Régi tervük volt, az irodájuk felújítása, a PVC helyett, laminált padló lerakása. Évekig spóroltak, élére rakták a forintokat. Végül októberre annyi pénzt gyűjtöttek, hogy vettek egy mély lélegzetet és megvásárolták a szükséges anyagokat. Az iroda felújítása ismét az Egyesület összefogásának szép példája lett. Szakembereket nem tudtak megfizetni, de egymást segítve, új irodát varázsoltak két kezük munkájával.
Legfrissebb, legújabb ötletük egy Egyesületükre jellemző reprezentatív bögre elkészítése volt. Számos elgondolás után elfogadták, hogy a bögrén színesben logójuk, az Egyesület megalakulási dátuma, a Pókbangó márványszobor és a Kannafa szerepeljen. Újabb hatékony segítséget is kaptak, amely eredményeként – egyelőre – elkészült 50 db bögre.
Mindezek csak azért valósulhattak meg, mert a tagság, a közös feladatok kapcsán mindig jó hozzáállást, együttes tenni akarást tanúsít. Ez az a megbízható alap, amelyre bátran támaszkodva az Egyesület álmaiból, terveiből valóság lett és remélhetőleg a jövőben is az lesz! KI

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Soha nem látott erősségű sarki fény

Péntek éjszaka és szombat hajnalban látványos égi jelenség tartotta...

Zöld polgármesterjelölt

Földi Áron, polgármester-jelöltként indul városunkban. A jelölt érdekes pályát...

Tapasztalat, koncepció és ambíció

Független jelöltként, de helyi civil szervezet és párt támogatásával...

Bronzéremmel zárta a 2023/24-es évadot a Ceglédi KE

Vasárnapi, fóti győzelme után a bronzérem megszerzéséért indult csatába...

Smahajcsik Péter virágoskertje

Smahajcsik Péter, a 2-es számú választókerület független képviselőjelöltje úgy...