7.8 C
Cegléd
2026. április 30. csütörtök
spot_img

Uszodát avattak Újszilváson

Október 29-én ünnepélyesen átadták az Újszilvási Tan-és Sportuszodát. A korszerű, modern létesítmény a napelemeknek és a saját kútnak köszönhetően minimális költségekkel működik és a térség úszásoktatását, sportolását is segíti, könnyíti. A rendezvényen részt vett Földi László országgyűlési képviselő és dr. Beck György a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke is.

Mintegy 6 éves előkészítő munkálatot követően avatták fel a község sportlétesítményét. Dr. Petrányi Csaba polgármester beszédében kiemelte, hogy nem egyben kapott állami támogatásról volt szó, hanem TAO pénzek feltöltésével kellett biztosítaniuk a projekt finanszírozását, mely nagyon sok nehézséggel járt. A jelenlévő Földi László országgyűlési képviselőnek is köszönetet mondott az újszilvási polgármester, mert segített abban, hogy a projekt 100 millió forintnyi címzett támogatást kapjon. Azonban még ez sem volt elég a megvalósításhoz, ezért Újszilvás község 150 millió forintos hitelt vett fel, melynek fedezetét a naperőmű üzemeltetéséből befolyó bevétel biztosítja. A beruházás 1 milliárd forintba került, de három milliárd értékű az újszilvási sport- és tanuszoda. Az épületet geotermikus energiával fűtik, így annak működtetése környezetkímélő és takarékos. A létesítményfejlesztésben nagy segítséget nyújtott a szakminisztérium, valamint a Magyar Vízilabda Szövetség is.
Dr. Petrányi Csaba polgármester mindenkinek köszöntet mondott, aki segített a projekt megvalósításában. Ezek után vízilabda és szinkronúszás bemutató következett az új létesítményben.

Forrás: Miabonyunk.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Késsel, gázspray-vel támadtak egy ceglédi adománybolt munkatársára

A hvg.hu is beszámolt róla: bezár egy ceglédi adománybolt,...

A sportdrukkerek és a kaszinókultúra fejlődése

Az elmúlt évtizedekben a sportrajongók világa látványosan átalakult. A...

Innováció és biztonság a járművilágban

Gondoltál már arra, hogy a balesetmentes motorozás mennyire függ...

Valami készül…  a Ceglédi Szalonzenekar új hangzásvilága

A Ceglédi Szalonzenekar hosszabb csend után ismét készül valamire,...

Utánpótlás focikupa

A Ceglédi VSE a hétvégén U7 (14 csapat) és...