14.4 C
Cegléd
2026. április 7. kedd
spot_img

Egy teljes éjszakán át keresztül kínozta élettársát

A nő és a férfi hosszú ideig éltek együtt. Kapcsolatuk utóbbi féltékenysége miatt romlott meg. A nő januárban több hétre el is hagyta. Végül a sógora vitte vissza párjához, aki kegyetlenül megbosszulta, azt, hogy a nő elhagyta.

A Pest Megyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki bezárkózott élettársával a házukba és őt féltékenységből egy éjszakán keresztül válogatott módon bántalmazta.
A vádirat szerint az elkövető és a sértett hosszú ideje voltak élettársak, azonban kapcsolatuk éppen a férfi féltékenysége okán megromlott. 2021 januárjában a sértett több hétre elhagyta az elkövetőt, de végül a férfi testvére visszavitte hozzá Nagykőrösre. A visszatérés estéjén az elkövető ismét a nőre támadt, ekkor egy poharat tört össze a fején.


Ezután a férfi este fél nyolc körül bezárta a ház bejárati ajtaját, majd a kulcsot zsebre tette. Ezt követően egész éjszakán át különböző módokon bántalmazta a nőt, amivel arra akarta rávenni, hogy vallja be, hogy hűtlen volt hozzá. A bántalmazás során testszerte több ízben kézzel illetve bottal továbbá kalapáccsal ütlegelte, megrúgta és több helyen késsel meg is vágta a sértettet. Az órákig tartó lelki és fizikai sanyargatás alatt a sértett kétszer is eszméletét vesztette.
A cselekményt követő napon a nő a bántalmazások miatt olyan rossz állapotba került, hogy az már az elkövetőt is megijesztette és végül kórházba vitte. A nagyfokú vérveszteséget elszenvedő sértett életét kizárólag a szakszerű orvosi segítség mentette meg.
Az ügyben a Pest Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette és minősített személyi szabadság megsértésének bűntette miatt emelt vádat az elkövető ellen.

PEST MEGYEI FŐÜGYÉSZSÉG

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hazai pályán remekeltek a CVSE fiataljai

Szombaton a Gál József Sportcsarnok adott otthont az év...

Fitkid sikerek

A Ceglédi VSE fitkidesei számára is elindult a tavaszi...

Országos siker

2026. április 2-án rendezték meg az „1000 év katonái”...

Könyv Beck Györgytől

Szumma címmel jelent meg Beck György visszaemlékezése, amelyben több mint...

Szijjártó Péter fóruma a sportcsarnokban

Március 31-én, kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter volt...