33.2 C
Cegléd
2026. augusztus 31. hétfő
spot_img

Húsvéti üzenet a pékség ablakában

A Szabadság téri pékség kirakatát virágvasárnaptól a Húsvét bibliai üzenete díszíti. A Tóth Mariann grafikus készítette egyedi dekoráció célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a feltámadás ünnepének igazi tartalmára.

– Az ablakban az egyik installáció egy fény-árnyék játék, mely különösen az esti órákban, sötétben mutatja meg a formáját. A középpontban egy töviskorona látható, amely árnyékot vetve koronává válik, benne Jézus figurájával. Ennek üzenete az, hogy Jézus földi életének végén halálával és feltámadásával megfizette az árat bűneinkért és legyőzte a halált. A kompozíciót egy fényfüzér veszi körül.

A másik kép a nyitott, belülről fényt árasztó sírt mutatja meg, amely azt az isteni erőt képviseli, amely feltámasztotta Jézust. Háttérben a Golgota áll, a már üres három kereszttel, ahol a hajnal már egy új korszakot jelöl az emberiség számára. – mondta el a helyszínen az alkotó, aki azt is hozzátette: számomra a Húsvét nem a tojás és a nyuszi ünnepe, hanem Jézus kereszthaláláról és feltámadásáról szól. Az új élet, amit Jézusban kaphatunk valóságos az életemben. Ez a küldetésem, hogy a hitem képek formájában megosszam az emberekkel.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megalakult a Szívünkben a Városunk Egyesület

- Új közösség Cegléd fejlődéséért -  Szívünkben a Városunk Egyesület...

Ceglédi fotóművész székfoglalója a Magyar Művészeti Akadémián

Jelentős szakmai mérföldkőhöz érkezett a ceglédi kötődésű fotóművész, Apáti-Tóth...

Harmincmillió forintnyi kristályt adott el a ceglédi férfi

Kilószámra árulta a kristály nevű új pszichoaktív anyagot egy...

Új kiadvány Ceglédről – Nem csak a ceglédieknek!

Új kiadvánnyal gyarapodott a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium történetéről...

Világbajnoki bronzérmet szerzett Báger Barbara

A múlt héten Pozsony adott otthont az U20-as korosztály...