7.1 C
Cegléd
2025. október 27. hétfő
spot_img

Védett madár lelövése miatt perel az ügyészség

Egy külföldi férfi védett madarat lőtt le, amely miatt félmillió forint kár megtérítése érdekében indított pert vele szemben a Pest Megyei Főügyészség.
A környezeti és természeti értékeket a magyar jogrendszer alapjogi szinten védi. A természetben, élő egyedekben okozott pusztítás – gyakori – visszafordíthatatlansága miatt, aki kárt okoz, azt nemcsak büntetőjogi felelősség terhelheti, hanem a természet védelméről szóló törvény szerint a kárt is köteles megtéríteni.
Jelen esetben egy férfi munkavállalás céljából érkezett Magyarországra 2021-ben. Akkoriban vásárolt egy légpuskát és légpuska lövedékeket, továbbá egy csúzlit acélgolyókkal együtt, abból a célból, hogy madarakra vadásszon. Tavasszal szintén külföldi ismerőseivel elhatározták, hogy Nagykőrös környékén autóznak egyet. A férfi magával vitte a légpuskáját is. Menet közben meglátott egy villanyvezetéken ülő színes madarat, ezért a hátsó ülésen ülve az ablaküveget leengedte, és a járműből kihajolva célzott lövést adott le. A madár a lövéstől elpusztult és leesett a földre. A férfi felvette, a jármű csomagterébe tette, majd elindultak hazafelé, amikor a területi vadásztársaság tagjai megállították és rendőri intézkedést kértek.

A férfivel szemben természetkárosítás bűntette miatt nyomozás indult, amely során megállapításra került, hogy az általa lelőtt madár szalakóta (coracias garrulus) volt, amely fokozottan védett madárfajnak minősül. A madár természetvédelmi értéke 500 000 forint.
A férfi cselekménye következtében fokozottan védett természeti érték pusztult el, ezért a Pest Megyei Főügyészség közérdekvédelmi jogkörében a természeti kár megtérítése érdekében pert indított vele szemben a Nagykőrösi Járásbíróságon.

Pest Megyei Főügyészség sajtóközleménye

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A Lifemed várólista nélküli, új és megújuló szolgáltatásai

Pacemaker ambulancia Szakrendelésünk a pacemakerrel és ICD-vel élők számára nyújt...

Gazdasági fordulatot sürget a CFE!

„Cegléd városa bajban van” – hívtuk fel a figyelmet...

A SPINDELBAU Kft 2025 évben ünnepelte 20 éves fennállását!

Az idei évben május-június-július hónapokra szerveztük a kedvezményes gázkészülék...

Rendőrautós születésnapi meglepetés Benettnek

Olvasónk osztotta meg velünk kedves élményét: kisfia, Varga Benett,...

Kundalini jóga meditáció: az önismeret útja

A világ folyamatosan változik, gyakran hektikus tempót diktálva. Az...