25 C
Cegléd
2025. július 12. szombat
spot_img

Súlyosabb büntetést kérnek a román férfira

A kislány apja és anyja sem úszta meg a szabadságvesztést, mindkettejüket felelősségre vonták kiskorú veszélyeztetése miatt. Öt év után a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség súlyosabb büntetést kér a román férfira.

Súlyosabb büntetés vár arra a korábban másfél év börtönre ítélt román férfira, akinek öt éve megerőszakolták a négyéves lányát Cegléden. A családfő kiskorú veszélyeztetése miatt akár 3 év hat hónapot is kaphat – tudta meg a 24.hu.

Mint arról az RTL Híradó is beszámolt, 2018 októberében megerőszakoltak egy négyéves kislányt Cegléden. A kisgyerek egy ipari telephelyen élt a szüleivel, ott történhetett az erőszak. A kislányt medence- és lábsérülésekkel vitték kórházba, onnan Budapestre küldték őket, és ott állapították meg az orvosok, hogy megerőszakolhatták. A kórház értesítette a rendőröket is, akik szexuális bántalmazás gyanúja miatt nyomozást indítottak.

 

A lap megjegyzi, hogy korábban a kislány édesapját vádolták a bűncselekmény elkövetésével, és 15 év fegyházat kért rá az ügyészség. A tett helyszínén azonban több férfi is tartózkodott a nemi erőszak idején, ezért nem tudták megállapítani, ki lehetett az elkövető.

Azonban a férfit terhelte a felelősség, miután nem vitte időben kórházba gyermekét, így végül nem úszta meg a szabadságvesztést.

A kislány édesanyját is felelősségre vonták, ő 1 év 4 hónap felfüggesztettre ítélték kiskorú veszélyeztetése miatt. Mint most kiderült, a férfire súlyosabb büntetést kért az ügyészség: a lapnak a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség szóvivője árulta el, hogy középmértékhez közelítő büntetés kiszabására tettek indítványt az ügyben.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...