20.3 C
Cegléd
2024. július 20. szombat
spot_img

Rotary maraton

1. 6 km
2. 7,9 km
3. 9,7 km
4. 12 km
5. 23 km
6. 8 km (csak, hogy kipróbáljam az új futócipőt)
7. 32 km (Kecskemétről Ceglédre)
Az utolsó futás két hete volt, és az egyik tanulság az volt, hogy a maratonon még éreztem, hogy bennem volt, nem regenerálódott a lábam teljesen.
Amit nem bántam meg, hogy vettem egy normális futócipőt, enélkül nem sikerült volna, az biztos.
Szóval megtörtént a nevezés, megkaptuk a rajtcsomagot, és elkezdtünk hangolódni. Ránézésre majdnem úgy néztem ki, mint aki szokott futni  Futócipő, futózokni, cicanadrág, meg futós övtáska a kulacsnak meg a zabszeletnek.
Na a lényeg: elindultunk. A teljesítendő táv maratonon 42 195, negyedmaratonon pedig 10 548 méter. A kijelölt útvonalon egy kör 5274,375 méter volt, ebből 8 volt a teljes táv.
Az első két körben együtt futottunk, ennek a végét Szilvi meghúzta, ő ezzel lazán teljesítette a távot, egy félmaraton benne van bármikor. Ezekben a körökben még jó volt a hangulatunk, poénkodtunk, a körönkénti egy frissítő állomásnál meg sem álltunk, csak futás közben ittunk egyet, mint a nagyok. A terv az volt, hogy 35 perces köröket teljesítünk, így kb. 4 és fél óra alatt végezhetünk. A 32 kilométeres futásunk 2 hete 3 óra 40 perc volt, úgy voltunk vele, hogy a maradék 10 km már akárhogy belefér abba a két óra 20 percbe. Ja, mert 6 óra volt a verseny limitideje, aki nem ért be, kizárták.
A harmadik körben megettem egy zabszeletet futás közben, a frissítőnél pedig megálltunk, és ittunk több pohárral is.
A negyedik körtől már eléggé fájt a lábam. Nem csak az izmok, de a térdeim is, gondolom az izmok kezdték el összehúzni, meg a 105 kilóm sem éppen egy futóalkat. Itt már nyújtottunk is egy kicsit a frissítőállomásnál, de elég rossz volt újra elindulni, fájt a lábam. Egyszer csak hallom, hogy valaki kiabál, hogy “Hajrá Misi!” Intettem egyet, hátra sem néztem, de aztán felfogtam, hogy Debrecenben vagyok, itt nem sokan ismernek  Rácz Csaba sensei volt, akinek ezúton is köszönöm a biztatást 
Az ötödik körben már nagyon szenvedtem. A testem minden lépésnél azt mondta, hogy Állj! A lelkem meg azt, hogy Nem! Volt időm gondolkodni is. Megpróbáltam meggyőzni a testemet. Mivel úgy mondjuk, hogy “az én testem”, ebből következik, hogy az nem én vagyok. Én valaki más vagyok, és ez a testem. Tehát, ha fáj a testem, az NEM nekem fáj, csak a testemnek… nem tudom, mennyire érthető  Egy kis ideig segített, de utána már mindegy volt.Létrehoztam belső, ellazult állapotot is, de egy idő után ismét a fájdalom kerekedett felül. Azért a mediballnak megint vettem hasznát ebben, mert ott az edzés fő része az ellazulás. Még akkor is, ha küzdelem van éppen, vagy bármi történik körülötted.
A hatodik kör első felében azt éreztem, hogy éppen a poklot tapasztalom meg. Két dolog segített sokat: az egyik, hogy Szilvi, az egyetlen szurkolónk minden kör végén bekiabálta, hogy hajrá, és így nem éreztük magunkat olyan egyedül. Kis dolog, de abban az állapotban sokat segített. A másik, hogy Petivel végig együtt maradtunk. Amikor én voltam mélyponton, ő húzott, amikor ő, akkor meg én. Aztán a hatodik kör felénél történt valami. Akinek füle van, az hallja  Jött egy sugallat, hogy a fáradtság és a fájdalom ellenére mozogjak úgy, mintha épp akkor kezdeném a futást. Pár lépésnyi próbálkozás után azt éreztem, hogy hirtelen összeáll a tengely, elkezd lüktetni a “koronám”, és az előzőekhez képest sokkal könnyebben megy a futás. Pár perc után még a térdfájásom is elmúlt. Csak arra kellett figyelnem, hogy ezt az állapotot fenntartsam. Azon a maradék két és fél körön ez segített át, ebben biztos vagyok. A pokol után megtapasztaltam a mennyországot is, már amennyire erre az adott körülmények között lehetőség volt…
És szükség is volt rá, mert amilyen rossz állapotban voltam az előző két körben, olyanban volt Peti az utolsó kettőben. Nem tudom leírni azt az állapotot, amikor mindened fáj, de nagyon, semmi kedved futni, de még élni sem és mégis mész tovább. Ami még durva volt, hogy az utolsó két körre annyira kiszáradtunk, hogy már nem is izzadtunk.
És eljött az utolsó kör vége, amikor végre rákanyarodhattunk a célegyenesnek kijelölt kis sávra, addig csak másokat láttunk ott futni. Nagyon jó érzés volt, már előtte összepacsiztunk, hogy megcsináltuk. Gyakorlatilag futóedzés nélkül lefutottuk a maratont. A 6 órás limitidőbe belefértünk, 5 óra 26 perccel, ami plusz öröm volt. A futás végi állapotunkat jellemzi, hogy az első felében tudtuk tartani a 35 perces köröket, az utolsó két kör már 50 perc körül volt körönként…
A fizikai megterhelésen felül nekem egy nagyon nagy belső utazás is volt. Ha belegondolsz, bármit csinálni fárasztó folyamatosan 5 és fél órán keresztül, nem hogy futni. Túlzás nélkül mondhatom, hogy ez volt életem legnehezebb próbatétele, pedig volt már egy pár. És hiszem azt, hogy ebben az a három dolog segített, ami a sportklub logójában is szerepel:
A Sagaku japánul egyensúlyt jelent. A karate a technika, ebben az esetben a kitartás, a fel nem adás. A kettlebell az alap kondíció, állóképesség. A mediball pedig az ellazulás, a befelé figyelés. Ennek a háromnak az egyensúlya adja meg azt a harmóniát, ami az élet minden területén szükséges.
És végül köszönöm mindkét sporttársamnak, hogy segíthettük egymást.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

„Lerúgták a biciklijéről a fogyatékos srácot”

Megtámadtak egy fogyatékos fiatalt Cegléden a Nagykőrösi úton –...

Másodrendű állampolgárok Cegléden

Miért vagyunk másodrendű állampolgárok Cegléden? Avagy csak a pénzünk...

Legjobb Otthon Ingatlaniroda

Új ingatlaniroda nyílik Cegléden a Kossuth Ferenc utca elején....

Páros portré a megbántottságról

A hetvenes években Cegléd főterén Bakányi Gyula festőművész gyakran...

55 éve zárta be kapuit a Vízjárási iskola

A szoljon.hu oldalon jelent meg írás a Törtel külterületén...