11 C
Cegléd
2025. május 21. szerda
spot_img

Blaskó Sándor művei a Duo Galériában

A tárlaton egy festett üveggyöngy berakással díszített Szűz Máriát ábrázoló faszobor, és számos festett kerámia dombormű látható. A domborművek a magyarok ősi monda- és hitvilágának elemeit, például a csodaszarvas motívumát vagy Emese álmát is fölelevenítik, nagyobbrészt azonban a keresztény hit alakjait, a Szentháromságos egy Istent, Jézus Krisztust és Szűz Máriát ábrázolják. Ez a két világ, a keresztény és az ősmagyar Blaskó Sándor alkotásainak jelentős részében egymással összekapcsolva jelenik meg. A művész munkáiban a keresztény vallás ráépült a pogány magyar hitvilág elemeire, azaz nála megvalósul a sokat emlegetett inkulturáció, tehát zökkenőmentesen épül be a kereszténység a magyarok ősi, kereszténység előtti hitébe. A kereszt például, amelyet Blaskó Sándor a honfoglaló magyar nép művészetéből jól ismert növényi ornamentikával díszít, valódi életfaként, az örök élet fájaként tündököl előttünk, hiszen Jézus Krisztus megváltó halálával legyőzte a bűnt és halált. A Jelenések Könyvének Napba öltözött asszonya Szűz Máriára vonatkoztatva csodálatos értelmet ad az emberiség őstörténetében és a magyarok ősvallásában is jelenlévő napkultusznak, és mintegy kiteljesíti, és a művész által említett módon egyetemessé teszi az évezredes gondolatot és annak művészi megfogalmazását. A csodálatosan finom földszínekkel az evilági harmóniát, az arany gyakori használatával viszont az égi dicsőséget tárja elénk a művész.  A szakralitást hordozzák ezek a művek, kerüljenek majdan bárhová.
A Szabadság téren már beköszöntött a csodálatos, karácsony-váró adventi hangulat, és ha a forgatagból besétálunk a Duo Galériába, és a galéria csendjében elmélkedünk egy kicsit Blaskó Sándor alkotásainak mondanivalójáról, és arról, hogy Szűz Mária emberként a közénk jött Istent fogadta be, a Megváltó újra megszülethet, ezúttal a mi szívünkben.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Csemőnél fogták el a németek által körözött drogdílert

Csemő térségében fogták el azt a 26 éves magyar...

Séta az orvossal

Május 18-án délután indultak az újvárosi részen a sétálni...

BioBlitz Csemőben

Több száz növény és állatfaj, köztük több olyan is,...

„A ceglédi iparosokban van civil kurázsi”

A Cegléd és Térsége Ipartestület megtartotta éves közgyűlését. A...

Aláírás gyűjtés a pókbangós rétért

A ceglédi közösségi média csoportokban jelent meg Sas Annamária...