Erdély távoli pontjáról hazatérőben először Nagyváradon éreztem azt, hogy igazán otthon vagyok. Szegeden, Kiskunfélegyházán, Kecskeméten, de leginkább Nagykőrös régebbi negyedében néhány napja csodálkoztam rá az alföldi építészeti hagyomány egységességére és szépségére.
Erdély falvaiban kisebb léptékű, Nagyváradon már igazi grandiózus házgyári lakótelepek árulkodtak a városba költözők nagy számáról, vagy éppen az erőszakos urbanizációról. Csíkszeredában a panelházak erkélyeit fenyődeszkával burkolják, Nagyvárad toronyházain beépített sátortetőkkel használják ki a teret, felületszínezési megoldásokkal kísérleteznek – egyre több sikerrel – Szegedtől Ceglédig. Aki Jászberény felől, vagy vasúton érkezik városunkba, annak az első benyomást a gyártelep és toronyházak jelentik. Régebben a templom tornyáról lehetet megkülönböztetni városainkat, ám ezekből egyre többet takarnak a magas épületek.
Ami az igazi ízét adja az alföldi településeknek, ami megőrizve hasonló lehet, az a klasszicizáló, eklektikus és szecessziós formakincset felvonultató középület és a nagygazda-polgár lakóháza a főbb utak mellett. Párkányos, stukkódíszes álló ablakaikkal, magas lábazatukkal, nagyméretű, tetővel védett kapukkal, átláthatatlan téglakerítésekkel, szép bádogos megoldásaikkal,(természetesen színben és díszítményeiben egyedi módon) alkotnak utcaképet. Hozzájuk tartozik a szépen ápolt árok, utcai kiskert, néhány árnyat adó fa és gondozott kocsibejáró. Ilyen hangulatos utcákban andaloghat a fogékony szemlélő Kecskeméten a Mária utca környékén, Nagykőrösön az Őrkényi úton, Cegléden pedig – többek között – a Szolnoki út épületei mentén. A tudatosan vállalt polgári értékrend vizuális megjelenésébe hajlandók pénzt fektetni, akik formakincsben és anyaghasználatban is korhű módon állítják helyre lakóházukat.
Számomra a Puskaporos utca Közösségi Múzeuma is arról a felismerésről árulkodik, hogy amit elődeink létrehoztak, az érték. Egy tavaszi cikkemben írtam Franciaországba szakadt honfitársunkról, András Antal grafikusművészről. Ussel szép építményeit lerajzolva és könyvbe rendezve kitűnő „reklámot csinált” a kisvárosnak. A művészt az épületek ódon jellege ragadta magával, amiért aztán messze tájakról szívesen utaztak a turisták is.
Ha megmaradhattak volna a villasorok, ha nem omlana a malom…
Csak ne álmodozzak! Örüljek annak, hogy nem társasház épül a még használható régi lebontása után!
