8.1 C
Cegléd
2024. október 13. vasárnap
spot_img

Nagy riválisokat győztek le

2014. március 8-9-i hétvégével elkezdődött a tavaszi szezon az utánpótlás csapataink számára. Úgy tűnik, hogy a tavaszi alapozás jól sikerült, mert az U-21 és az U-15 csapatunk nagy riválisokat győzött le. Az U-17 is nyert, csupán az U-14 rontja egy kicsit a statisztikát, de náluk az egyik legmeghatározóbb játékos eltiltás miatt nem játszhatott. Bízunk a jó folytatásban.

U-21: Kecskeméti József edző: Kitűnő játékvezetés mellett, magabiztos sikert arattunk. Ősszel vereséget szenvedtünk a Szentendrétől, de már akkor is éreztem, hogy nem jobbak nálunk. A fiúk ezt ma be is bizonyították. Bár volt szerencsénk (kapufák), de a játék képe alapján megérdemelt sikert arattunk, amit a vendégek edzője is megerősített. Ki kell emeljem a felnőttben pallérozódó Viniczai Viktort (két gól, két gólpassz) és Szabó Martint (hatalmas mezőny munka, szép fejes gól), akik húzó emberek voltak ma is!! A következő fordulóban a veretlen Dunaújvároshoz látogatunk. Megpróbáljuk elhozni a három pontot!!!

U-21: Ceglédi VSE – Dunakanyar Szentendre  4-0 Gólszerzők: Viniczai V.(2), Szabó M., Máté R. Jók: Határ M., Szabó M., Terék B., Viniczai V., Máté R..

U-17: Kurucsai Milán edző: Irreális időjárási viszonyok mellett, óriási szélben kellett játszani. Szerencsére ez nem zavarta meg játékosaimat, akik magabiztos játékkal, megérdemelten szerezték meg a három pontot. A játék képe alapján nagyobb arányú is lehetett volna a győzelem.

U-17: Ceglédi VSE – Dunakanyar Szentendre  2-0 Gólszerzők: Czagány, Czeróczki Jók: Reznák, Simon, G.Bíró, Czagány

U-15: Farkas János edző: Nőnap alkalmából szép ajándékkal kedveskedtünk a szép számmal kilátogató ÉDESANYÁKNAK. A mérkőzés előtt azt mondtam a srácoknak, hogy tisztes helytállást várok tőlük. A fiúk mindent beleadva küzdöttek, hajtottak és elrontották a vendégek játékát. Sok ilyen mérkőzést kellene játszanunk, hogy kellő képen  fejlődjenek a fiaink. Óriási gratuláció mindenkinek!

U-15: Ceglédi VSE – Budapesti Honvéd  5-1 Gólszerzők: Cseh (2), Földi (3) Jó: Az egész hazai csapat!!

U-14: Széchenyi Márton edző: Vegyes érzésekkel vágtunk neki a tavasz első tétmeccsének. Nagyon izgatottak voltunk. A felkészülési találkozókon mutatott játék rámutatott gyengeségeinkre. Tudtuk hol vagyunk sebezhetőek, mégsem sikerült javítani saját teljesítményünkön. A futballban nincs “ha”. A harmatgyenge védekezésünk párosult a kimaradt ziccerekkel, így törvényszerű volt a vereség.

U-14: Ceglédi VSE – Budapesti Honvéd  1-4 Gólszerző: Kis Àdàm

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A németországi költöztetés is történhet zökkenőmentesen

Az utóbbi években azt tapasztalhattuk, hogy egyre több ember...

Hajnali sokaság az iskola udvarán

Két ceglédi iskolából (Unghváry és Bem) több mint 100...

Tisza sziget Cegléden

Október 4-én került sor a Tisza Szigetek találkozójára Nagykőrösön,...

Megy vagy marad?

Október 10-én tesz esküt és kezdi meg munkáját a...

Fiatal Alkotók Műhelye – újratöltve

Egy hely… … ahol önmagad lehetsz, … ami hiányt pótol, … ahol...