11.1 C
Cegléd
2026. szeptember 22. kedd
spot_img

Egymillió helyett 40 ezer

Eddig már kilenc esőbeállót készítetett a Várvag Kft. a régi piac elbontott elemeit újrahasznosítva Cegléd buszmegállóiba. Ebből hat már el is foglalta a helyét.

– Kettő az Örkényi úton, kettő a Budai úton, szintén kettő esőbeálló pedig a Kossuth Ferenc utcán, a gimnázium utáni megállókban lett kihelyezve, – nyilatkozott lapunknak Czesznak Tamás ügyvezető – ez utóbbi helyszínen ideiglenes jelleggel, hogy amíg a buszöböl el nem készül, addig is védve legyen esőtől, széltől, napsütéstől a lakosság. Majd hozzátette: terveik szerint összesen a városban 15 ilyen esőbeállót készítenek és helyeznek majd ki. 

Az újrahasznosított anyagból készült várók, felettébb költséghatékonyak is, hiszen a plexi autóbuszváró egymilliós árával szemben, egy-egy darab „ceglédi esőbeálló” mindössze 40 ezer forintba kerül, festéssel együtt.

Fotó: Kisfaludi istván

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

70 polgárőr érkezett Nyársapátra

Közel hetven polgárőr vett részt szeptember 20-án Nyársapáton a...

Kidőlt fa bénította meg a ceglédi vasútvonalat

Komoly fennakadásokkal indult a hétfő reggel a ceglédi vasútvonalon....

Idős nőt fosztott ki

A Ceglédi Járási Ügyészség kifosztás bűntette és más bűncselekmény...

A Blikk is a ceglédi kutyát keresi

Három éve tűnt el egy ceglédi tanyáról Fegya, a...

A szalonok sikerének titka: rendszerek a kulisszák mögött

Belépve egy igazán sikeres szalonba, azonnal érezni fogod a...