21.7 C
Cegléd
2024. május 22. szerda
spot_img

Úsznánk egy jót!

Tisztelt Ceglédi Panoráma! Az Uszodai “élmények” olvasói levél és annak utóélete ébresztett bennem pár gondolatot, amit úgy gondoltam magam is olvasói levélben fogalmazok meg. A válaszlevélben a CVSE kiemeli, hogy az uszoda főleg TAO-s, illetve önkormányzati forrásokból épült, ezért élvez prioritást a versenysport az intézményben. Ez vitathatatlan, ugyanakkor az is, hogyha megnézzük, hogy miből keletkeznek a TAO-s és önkormányzati pénzek, akkor visszajutunk hozzánk, emberekhez, akik a cégük által fizetett társasági adón keresztül, egy cégben végzett munkájuk által, vagy nem sorolom fel hány fajta adón keresztül lényegében ezeket a forrásokat megteremtik. 

De ez igazából lényegtelen, csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy bármilyen állami forrású pénznek végső soron azok az átlagemberek a forrásai, akik mondjuk szeretnének délután, vagy este úszni egyet. 

A probléma eléggé egyszerű. Az utolsó edzés után fél órával bezár az uszoda. Ennyi idő nem elég arra, hogy ússzunk egy jót és kilenckor átöltözve elhagyjunk az intézményt. Ellenben szerintem az átlagos hobbi-úszónak az egy óra már elégséges lenne. Mi lenne, ha akár egy hónapos teszt jelleggel fél órával, vagy akár eggyel meghosszabbítanák az uszoda nyitva tartását. Aki komolyan gondolja, az 20:30-kor már a medencében lehet és 30-40 perc sport után még átöltözni is marad ideje. Mindezt egy reggeli úszójegyhez hasonló konstrukcióban gondoltam el megvalósítani. Amennyiben van rá érdeklődés, akkor a plusz jegybevétel fedezi a párhuzamosan megjelenő bér- és rezsitöbbletet. 

Jó lenne valami megoldás, mert szerintem tényleg sokan vagyunk, akik egyszerűen képtelenek megoldani a reggeli, délelőtti uszodalátogatást a munka, vagy a gyerekek miatt, vagy csak egyszerűen a bioritmusuk nem kompatibilis a reggel hat órai keléssel. 

Tisztelettel: dr. Pipicz Sándor


VÁLASZ

Tisztelt dr. Pipicz Sándor! A Ceglédi Városi Sportuszoda fenntartását és működtetését, több más forrás mellett az úszók és strandolók által fizetett belépőkből kell megoldania. Épp ezért rendkívül fontos számunkra, hogy minél szélesebb kör igényeit tudjuk kielégíteni. A két hónapos működés tapasztalatai alapján mondhatjuk – látva a versenysport általi medence használatot -, sajnos ez nem mehet zökkenőmentesen. Átgondolunk minden olyan javaslatot, mely a vendégek elégedettségét és az uszoda bevételeit is növelheti. (Jó példa erre a reggeli korábbi nyitás kérdése is.) Az Ön által felvetett hosszabb nyitva tartást egyébként is terveztük (először a nyári időszakban) , mint ahogy egy-két új jegytípus bevezetését is. Remélhetőleg lesz rá érdeklődés és így hosszú távon is fenn tudjuk tartani majd az új szolgáltatást. 

Tisztelettel: Ványi Zsolt uszodavezető – Ceglédi Városi Sportuszoda

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Milliókkal húzta le idős áldozatát

A Ceglédi Járási Ügyészség vádat emelt egy nővel szemben,...

2024 végre az ingatlanpiac éve lesz?

    A gazdasági válság hatásai még mindig erősen érezhetőek egyes...

Mit kell tudni a falusi CSOK-ról?

    A különböző állami támogatások, kedvezményes hitelek népszerűsége az elmúlt...

Két világbajnoki aranyérem

WBL-WKL Nyílt Amatőr K-1/Muay-Thai/K-1 Light/Freeboxing/MMA Világbajnokság! 14 ország, 65 egyesület,...

Magyar Péter Cegléden

Május 18-án a piac előtt a Kossuth térre várta...