A Bolyhos Pálinkafőzde ez év május 23-24-én immár 9. alkalommal rendezi meg az Újszilvási Ágyaspálinka Fesztivált. A Bolyhos család az ezredforduló előtti évtizedben tette fel a boldogulását nemzeti italunkra, a pálinkára, immár közel 20 év alatt sok munkával, kitartással, tanulással egy ismert, és ma már kedvelt márkát tudott letenni a fogyasztók asztalára.
Büszkék erre és arra is, hogy sikerült hagyománnyá tenni az Újszilvási Ágyaspálinka Fesztivált és bebizonyítani, hogy egy regionális pálinkaünnep országosan is népszerű lehet: erre bizonyíték az is, hogy az elmúlt évben több mint 20 ezer látogató tisztelte meg a jelenlétével a rendezvényt. A fesztivál célja elsősorban a pálinka, mint hungarikum és nemzeti italunk népszerűsítése, a Bolyhos Pálinkafőzde bemutatása, emellett pedig a térség gasztronómiájának, illetve a helyi termelők és termékeik bemutatása. A korábbi években a Kiváló Magyar Élelmiszerek vendégeskedtek a rendezvényen, idén először jó néhány hungarikumot kóstolhatnak meg a fesztiválozók.
„Úgy véljük a KMÉ-díjas termékek sikere egyértelművé tette, hogy a pálinkát szeretők széles tábora kedveli a minőséget. Most, amikor kellő súllyal sikerült ráirányítani a figyelmet a hazai termékekre, és megfelelő helyre kerültek a hungarikumok a hazai értékek között, nem is gondolhattunk másra, mint hogy jó néhányat ezek közül bemutassunk” – mondta Bolyhos Zoltán a fesztivál ötletgazdája. Az Újszilvási Ágyaspálinka Fesztiválon önálló kiállítóként ismerhetik meg a vendégek egyebek mellett a Karcagi birkapörköltet, a Kalocsai paprikát, a Szikvizet és a Fröccsöt, illetve az összes eredetvédett pálinkát is.
Ugyanakkor a fesztivál kísérőrendezvénye is egy hazai cég hazai termékét mutatja be. Talán szokatlan egy pálinkafesztiválon, de idén ez a termék a magyar tej. Májusa 23-án az Alföldi Tej családi napot rendez a fesztivál területén, remek programokkal. Fellép többek között a ByTheWay, Zoltán Erika, Korda György és Balázs Klári, DJ Dominique és Bárány Attila.
Az Újszilvási Ágyaspálinka Fesztivál a három országos pálinkafesztivál mellett a leglátogatottabb regionális pálinkafesztivál. Az ingyenesen látogatható kétnapos rendezvényt évről évre kiemelkedő kulturális események kísérik egész nap a nagyszínpadon. Részletes program itt…
– A Ceglédi Panoráma ma megjelent lapszáma a címlapképre kattintva lapozható –