12 C
Cegléd
2024. október 7. hétfő
spot_img

Új helyszínen a galéria

A Szabadság térről a Gubody utcába költözött az Artis Egyesület a Művészetekért (ARTEM) szervezet által működtetett kiállítóhelység. A költözés elsődleges oka a tevékenységi kör bővülése volt.

– Egyesületünk ezen a nyáron bővítésbe kezdett, hiszen szerteágazó tevékenységével kinőtte az eddigi Szabadság téri helyiségét. Olyan helyet keresett magának, ahol együtt lehet kiállító-, koncert- és bemutató terem, üzlet, iroda, s mindez csipet egyediséggel fűszerezve: a manapság oly divatos romkert, illetve romkocsma hangulatával. Itt a látszólagos „szedett-vedettséget” nem a szükség hozza, hanem egyfajta elkötelezettség a tudatos dizájn mellőzése mellett – ami mára hazánkban „egy urbánus, értelmiségi réteg dizájntrendjévé nőtte ki magát” olyannyira, hogy külföldi útikalauzok fő helyen említik ezt a magyar kuriózumot. Az Artem Egyesület megtalálta, ezt a helyet, amely a Gubody utcai volt sörgyár épülete, amely 200 m2 fedett területtel rendelkezik és közös udvarral a Jazz Cafe-val. Ezen a több száz m2-es udvaron színpad is található, mely pompásan illeszkedik szervezetünk összművészeti programtervébe. Alkalmat ad zenei-, képzőművészeti vásári rendezvényekre, gasztro- és borkultúrát népszerűsítő összejövetelre, szabadtéri programokra egészen a fagyos idők beálltáig, amíg szabadtéri gázernyők biztosíthatják a kellemes hőmérsékletet. A benti helyiségek magas belterükkel a XIX. század közepe óta Európa-szerte nagy divatban lévő iparcsarnoki kiállítás hangulatát idézhetik meg, otthont adva olyan tematikus kiállításoknak, mint pl. bútor-, nagyobb méretű szobor kiállítás vagy iparművészeti kiállítás. – áll a szervezet lapunknak megküldött közleményében.

A megújuló ARTEM galéria az új helyszínen 2014. 08. 31-én vasárnap 10.30 órakor nyílik meg, ekkor indul a Ceglédi “Sörgyári Capriccio”! A szervezők szeretettel várnak mindenkit, a Cegléd, Gubody u. 20. szám alá (a volt Kőbányai Sörgyárba, amely megközelíthető a Gubody utca felől, és a Páva u. felől a Jazz Café udvarán). A rendezvényt, melynek fővédnöke Földi László, országgyűlési képviselő, Takáts László, a Gazdasági bizottság elnöke nyitja meg. Ez alkalomból a Fotográfia Napján kiállítás nyílik Baán Katalin – Abonyi Maya, Sallai László – Sallai Jutka és Hajdú Mónika fotóművészek alkotásaiból. A kiállításokat megnyitja: Ujházi György galériavezető.

Az eseményen lehetőség nyílik hagyományos népi étel kóstolásra, amelynek eredetéről Imregi Tibor tart ismertetőt, az Unghváry László Borrend avat borlovagokat és aszfalt gyermekrajz versenyre is sor kerül egyéb gyermekfoglalkoztató eseményekkel, jutalmakkal. A jelenlévő vendégek között az ARTEM Galéria értékes műtárgyaiból sorsolnak ki ajándékokat. Mindeközben utcazenészek szórakoztatják a nagyérdemű közönséget.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Tűzeset Abonyban

Kiégett és lakhatatlanná vált egy családi ház Abonyban a...

Gumicsizmában Cegléden

Gumicsizma. Lányoknak 30 éves korig menő a hordása, férfiaknak...

Meghalt egy 19 éves lány Cegléd közelében

Két autó ütközött össze pénteken kora délután a 4-es...

Mivel dobd fel a szürke hétköznapokat?

Van az úgy, hogy az embernek a szürke hétköznapok...

X. Sakkfesztivál

Szeptember 17-én került megrendezésre a Budai Várban a X....