11 C
Cegléd
2024. október 5. szombat
spot_img

Nem ez a legfontosabb

A város 650 éves jubileumának tiszteletére emlékművet állítanak a felüljáró lábánál lévő körforgalom közepére. A három kőtömb a magyar címerben látható hármas dombot szimbolizálja. Hamarosan a zászlórúd is a helyére kerül, jövő tavasszal pedig virágokat is ültetnek a városba Budapest felől érkezőket fogadó körforgalomba.

A képviselő-testület határozott arról, hogy a felüljáró lábánál lévő körforgalom közepét a város 650 éves jubileumához kapcsolódóan alakítsa ki a Várvag Kft. – tájékoztatott Czesznak Tamás, a cég ügyvezetője. Így esett a választás a magyar címerben lévő hármas dombot szimbolizáló kőtömbökre. A műtárgyon egy tábla is emlékeztet az ünnepi évre, melyen a két évszám, az 1364. és a 2014. is szerepel.  

A terület kialakításának teljes költsége 1,2 millió forint, valamennyi munkát ceglédi vállalkozókkal végeztettek, valamint a Várvag munkatársai is segítettek. 

A két körzet határán lévő emlékművet bemutató sajtótájékoztatón Hörömpő Annamária és Rimóczi Gábor képviselő is jelen volt. Hörömpő Annamária szerint megérdemli a város, hogy hasonló szépítő, hangulatjavító dolgok valósuljanak meg. A sínek túloldalán élők számára ugyanakkor nem ez a legfontosabb megoldandó feladat, hanem az, hogy a felüljárón kerékpárút épüljön, legfőképpen pedig arra van szükség, hogy a síneken szabályosan, biztonságosan és akadálymentesen át lehessen kelni. 

A képviselő azt is kifejtette, aki azt ígéri, hogy aluljárót fog létesíteni, az vagy nem ismeri a város gazdasági, pénzügyi lehetőségeit, vagy pedig valótlanságot állít, hiszen nem életszerű azt ígérni, hogy a város összköltségvetésének egy ötödét erre az egy beruházásra lehet fordítani. Az új uniós ciklusban kinyíló pályázati lehetőségek, illetve az adósságkonszolidáció révén felszabaduló pénzek azonban, reményeink szerint lehetővé teszik majd egy mindkét végén liftes gyalogos felüljáró megépítését – mondta a képviselő, hiszen ez olyan nagyságrendű beruházás, amely kellő pályázati forrás mellett megvalósítható. Ez után jöhet a nagy felüljáró kerékpárút problémájának megoldása – ebben a sorrendben. 

Rimóczi Gábor képviselő szerint is fontos, hogy az adósságátvállalás kapcsán a következő ciklusban szabaddá váló pénzforrások a ceglédieket és azon belül a körzetben élőket szolgálják. Kiemelendő, hogy a panelépületek környezettakarékos átalakításához minél nagyobb mértékben hozzá tudjon járulni az önkormányzat, emellett a parkok, utak, járdák, közterületek megújulása, és a környezetszépítő, hangulatjavító elemek is jobbá tegyék a környezetünket és tetszetősebbé a várost az ide érkezők számára.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Tűzeset Abonyban

Kiégett és lakhatatlanná vált egy családi ház Abonyban a...

Gumicsizmában Cegléden

Gumicsizma. Lányoknak 30 éves korig menő a hordása, férfiaknak...

Meghalt egy 19 éves lány Cegléd közelében

Két autó ütközött össze pénteken kora délután a 4-es...

Mivel dobd fel a szürke hétköznapokat?

Van az úgy, hogy az embernek a szürke hétköznapok...

X. Sakkfesztivál

Szeptember 17-én került megrendezésre a Budai Várban a X....