6.1 C
Cegléd
2024. október 23. szerda
spot_img

Bajnoki 4. helyezett a csapat

A visszavágó első fordulójában a Csepel javított és 22.10-re hozta a Dorog elleni mérkőzést, majd a folytatásban a Cegléd ellen is tudott fordítani és egy szoros mérkőzésen 17.15-re nyert. Így a helyosztó sorrendje az utolsó mérkőzésen dőlt el, ahol a Cegléd Dorog ellen a nyolc súlycsoportból hétben is diadalmaskodott és ezzel a mérkőzés végeredménye 26:6 lett. 

A helyosztót így Cegléd csapata nyerte 6 ponttal az 5 pontos Csepel és az 1 pontos Dorog előtt. A helyosztó megnyerésével Cegléd csapata a tavalyi évhez képest két helyet javítva a csapatbajnokság 4. helyén végzett.

A helyosztók mezőnyéből ezúttal is kiemelkedtek a Lőrincz testvérek Tamás és Viktor akik mind a négy mérkőzésüket technikai tussal vagy tussal nyerték. Valamint Jónás Attila is aki egész nap remek formában birkózott és a négy győzelméből hármat tussal nyert erős ellenfelekkel szemben. A csapat sikeréhez két-két győzelemmel járult hozzá Jancsó Dávid, Gidrányi Lionel és Lagzi Kovács Bendegúz. A csapat többi tagja is megérdemli a dicséretet, mert legalább egy győzelmet mindenki hozott a mérkőzések során még úgy is, hogy a legtöbbször a csapat érdekében egy súlycsoporttal fentebb és nem a saját fogásnemükben kellett birkózniuk.

A bajnoki 4. helyezett csapat tagjai: Andrási József, Gidrányi Lionel, Jancsó Dávid, Kozák István, Tóth Martin, Lőrincz Tamás, Lagzi Kovács Bendegúz, Jónás Attila, Szuda Péter, Lőrincz Viktor és Horváth András.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Új lehetőségek nyílnak az erzsébetvárosi ingatlanpiacon

Budapest talán legpezsgőbb éjszakai életéről a legismertebb ez a...

Eltűnt Lázár Beatrix

Egy 17 éves lányt keresnek a nagykőrösi rendőrök. A fiatal...

Szabadfogású diákolimpia sikerek

Hétvégén két versenyen is szőnyegre léptek a ceglédi birkózók....

Migránsok bukkantak fel Csemőben

Csemő Önkormányzata oldalán október 17-én késő délután felhívás jelent...

Lopássorozat Abonyban

Lopás miatt kell felelnie annak a 19 éves abonyi...