16.7 C
Cegléd
2025. szeptember 9. kedd
spot_img

Ceglédi gólvágó

– Amikor 2010 nyarán, az akkor még NB/1 B-ben szereplő Ceglédhez kerültem, munka mellett játszottam én is. Ez a párhuzam az előző szezon kezdete előtt, 2013 nyarán ért véget, amikor úgy döntöttem, hogy a civil munkát szüneteltetem. Egyrészt a pályán nyújtott teljesítményem javítása miatt, másrészt akkor vártuk a kislányom születését, és vele is minél több időt szerettem volna tölteni. Azonban így sem unatkozom, mert 2012 szeptembere óta, immáron a harmadik szezon óta én vagyok a klub U 14-es (2000. január 1. után születettek) korosztályú csapatának az edzője. Lassan, de biztosan összeállt egy jó mag, akikkel a folyamatos fejlődést célul tűzve veszünk részt évről évre a gyermekbajnokság küzdelmeiben.

– Mennyire vagy a ceglédi csapat jelenlegi helyzetével elégedett? 

– A bajnokságban azt gondolom, hogy kirajzolódtak az erőviszonyok. Ez alapján a PLER, a Balmazújváros és a Komló együttesével mi a tabella utolsó harmadában foglalunk helyet, ahonnan már nagyon nehezen lehet előrelépni, de meg fogjuk próbálni. Elégedett nem vagyok, hiszen én is több pont megszerzésében reménykedtem. Egy győztes balmazújvárosi vendégjátékkal és egy jó rájátszásbeli teljesítménnyel azonban még nagyon sok szép percet szerezhetünk a lelkes és szépszámú szurkolónknak.

– Állítólag van valami probléma a szemeddel… 

– Már kb. 20 éve hordok szemüveget, illetve kontaktlencsét, mely edzéseken és a pályán elengedhetetlen számomra. A kézilabda miatt döntöttem úgy idén ősszel, hogy alávetem magam egy lézeres szemműtétnek, mely reményeim szerint végleges megoldást fog nyújtani. Karácsony után lesz a műtét, és terveim szerint a srácokkal együtt kezdem el az alapozást január 5-én.

– Gratulálunk a gólkirályi címhez, sok sikert a bajnokságban és jó egészséget!

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Bezár a nagykőrösi SPAR

Dr. Körtvélyesi Attila Nagykőrös polgármestere tette közzé, hogy a...

Ceglédiek az Ázsia Expresszben

A TV2 ismét műsorra tűzte az egyik legkalandosabb reality...

Győzelemmel kezdett a Cegléd Dabason

A Ceglédi KK SE felnőtt csapata Dabason játszotta őszi...

Fark Zalán Európa-bajnok lett Dániában!

Történelmi sikert ért el a ceglédi Hege Sport Egyesület...

Autós üldözés Cegléd belvárosában

Igazi autós üldözés szemtanúi voltak többen szombaton délután Cegléden,...