Imrét nemsokára alkalmatlannak minősítették, és leszerelték. Az apja jött el érte: szálas termetű, nagybajszú gazdaember. Mindent tudott már Jani jóindulatáról, mert egy púpozott garaboly[6] üszőt vett rajta, hogy tehénné nevelődve majd a szaporulatával kamatozzon. Nagy kerülővel, a Csaj-tó mellett kanyargó régi országúton vezette be a faluba, s jóindulatú nagybátyja istállójába kötötte be tartásra.
Hanem – ekképpen teljesen kifogyva a megtakarított pénzből – hirtelen szörnyű kutyaszorítóba került. Koszorúslegénynek invitálták Franciska mellé, Vincze Terike lakodalmába – és nem telt odaillő ünneplő gúnyára! Kérni sem tudott senkitől: nagybátyjától az eddigi támogatásnál többet nem remélhetett, Feri öccse időközben bevonult katonának…
Noha meghívott vendég volt, nem tudott elmenni az esküvőre. Az ól melletti farakás mögé bújva leste a násznép vonulását, s a menyasszonyt kísérő nyoszolyólányok között a rózsás-habos ruhába öltözött szerelmét, Farkas Jani karján. Ó, teremtő Isten, mi reménytelenség, mi fájdalom hasogatta a lelkét, mi megalázottság horgasztotta le a fejét – foszlott gallérú ingben, kopott cájgnadrágban[8] Ám idén még senki fiának nem jutott eszébe a hevenyészett bőrhíd felújítása: elöregedett, avas kóró borította. Pontosan a közepéig jutott, amikor elfogyott a lendülete. Tekerni is hiába próbált, mindkét kerék mélyen megült a szétázalgott korhadékban. Néhány pillanatig még egyenesen tartotta magát, aztán dőlni kezdett – a jobb oldala felé…
– Bár olyan mély lenne, hogy belefulladnék! Most kéne meghalni, – gondolta a mellközépig érő, zavaros vízben ülve – semmivé válni, nem létezni…
Bicikli alá szorult lábát hosszas kínlódással kiszabadította a pedálhoz kötözött cipőből, és fűcsomókba, nádtorzsokba kapaszkodva felvonszolta a kerékpárt a kanális meredek partján.
Öltönyén elmaszatolódott a sáros lé, válláról átokhínár szálai lógtak, gallérjára zöldesbarna békanyál tapadt – s jaj, milyen kegyetlen tréfa: amint tenyérrel le akarta söpörni, a kabát hajtókája olyan selymesen fénylett, ahogyan az urak esküvői szmokingján szokott! Lábánál tócsába gyűlt a ruhájából szivárgó víz. Aztán eszébe jutott az ajándék-cigaretta: a belső zsebből szétmállott finom papír és vágott dohány pépes keverékét markolta ki.
Ha meghalni nem lehet, hát elbujdosni kéne… Nem lesz itt már lánykérés gavalléros belépővel, nem lesz esküvő – nem lesz már ebből a rohadt életből semmi se! Mint a tollba hempergetett csaló, mint a vesszőfutás elől menekülő száműzött, a kertek alatt lopózott el a Dobár-házig. Onnan üzent egy jó ismerős által Francikának: ne várjon rá tovább, vége mindennek…
Csakhogy Franciska Valkai-lány volt: céltudatos és konokul eltökélt. Korholta is Janit eleget, miközben a nehéz parazsas vasalóval simítgatta óvatosan a kitudja, hányszor áztatott, öblített és átkefélt öltönyt: – Ha a becsületödet sároztad volna be, az más lönne… De nem gondolod tán, hogy egy sáros, tönkremönt ünneplő miatt föladjuk? Mög aztán, nézz ide: nem is mönt tönkre!
Nem tudni, hogyan csinálta, de az otthoni húsvéti készülődés mellett minden nap eljutott valamennyi időre, és a legény ruházata végül egészen szalonképessé vált. Vasárnap a templomban már abban az öltönyben feszített Jani. Mellén balról napsárga, sugaras szirmú virág pompázott. Miséről kifelé jövet a mellésodródott Francika odasúgta: – Azér’ azt a nárcist nem köllött vóna föltűznöd! Nagyon ficsúros…
– Muszáj vót! Az a barna fót, a Jóskának szánt cigeretta nyoma nem gyütt ki teljesen… –
Keményen csattant mögötte a kiskapu fakilincse. Hetykén lépkedett a ház nyitott rostélyú[10] hát illik ismernöm a hagyományos rigmusokat! Eccör még jól gyühet…
– Meséljön még, édösapám! – kérleltem, mert hosszúra nyúlt hallgatása az elbeszélés végét jelezte.
– Nem mese az, gyermek! – válaszolt ilyenkor a „Családi kör” című Arany-versből merített idézettel (egyszersmind utalva arra is, hogy végül felnőtt fejjel, a Dolgozók Iskolájában sikerült befejeznie a nyolc általánost). Bár az sem ment bonyodalom nélkül, miután a záróvizsga délutánján – egy régi cimborájának vélve hátulról – a viszontlátás örömében tréfásan barackot csavarintott bütykeivel a bizottsági elnök fejebúbjára! A vidám rikkantásra: „Hát te mit keresöl itt, Pali?” – síri csend támadt, a vizsgabizottság elnöke lassan megfordult…
De bárhogy is követelőztem, azt az esetet máskor mondta végig. És az sem volt mese.
* * *
Borda János
[2] rosszra sikeredett kalács
[4] keskeny fekhely
[6] első vemhességű
[8] bürü: növényi szárakból, gazból vetett átjáró
[10] vőfény: vőfély, régies tájszóval
