14.5 C
Cegléd
2025. július 11. péntek
spot_img

Újra a TOP 100-ban a gimnázium

2015 novemberében jelent meg a HVG „A 100 legjobb gimnázium és szakközépiskola” című különszáma, amelyben Dél-Pest megyét tekintve (Abonytól Szigetszentmiklósig) a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium az egyetlen középiskola, amely felkerült a listára: a 80. helyen szerepel – a budapesti és az agglomerációs iskolák után.

Közel 1000 intézményt értékeltek ugyanazon mutatók szerint: a kompetenciamérések adatai, a kötelező érettségi tárgyak eredményei, az OKTV versenyek és a legjobb 30 egyetemi karra bekerültek aránya alapján.
A hetilap felmérése egy külső értékelésnek is tekinthető, hiszen magukat az intézményeket nem keresték fel, minden adatot központi nyilvántartásokból szereztek meg. Ezzel a gimnázium nemcsak bekerült az elit mezőnybe, hanem egyúttal sikerült a 2014-es helyezésen is javítania, hiszen akkor a 94. pozíciót érte el.
„Ez az eredmény a diákok – szülők – kollégák, tágabban az egész kistérség közös sikere, s jelzi azt, hogy az iskola jó úton halad. Azért dolgozunk, hogy ez az eredmény megmaradjon, és a gimi évről évre bekerüljön a Top 100-ba” – nyilatkozta Gulyás Zoltán igazgató.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...