18.8 C
Cegléd
2024. április 12. péntek
spot_img

Rejtek rejtelmei

Sok száz új élménnyel a fejemben, és egy kicsit álmosan vetem papírra az elmúlt öt nap történéseit. Rengeteg emlékkel és gondolattal a szívemben még fel sem tudom fogni, hogy ilyen gyorsan véget ért egy csodálatos hét. Osztályfőnökünk, Baranyai Krisztina és a szervező tanár úr, Mező István öt csoportra bontotta az osztályt. A csapatok összeállítása olyan elven alapult, hogy új barátságok születésével erősödjön meg az osztályközösség. A hétfői nyitóprogram egy városnézéssel összekötött vetélkedő volt. Magyarország egyik ikonikus történelmi városában, Egerben. Számomra vetélkedő célja a csapatmunka, az önállóság és a tájékozódó képesség fejlesztése volt. A szálláshoz való megérkezést egy rövid fagylaltozás előzte meg, amely során mindenki feltöltődött. A Rejteki Kutatóház udvarán Mező tanár úr ismertette a szabályokat, ezután mindenki elfoglalhatta a szobáját. Délután játékos versenyek következtek. Egyéni, csapat, sport vagy esetleg logikai feladatoknál mindig nagy küzdelem folyt a dobogós helyezésért. A kézműveskedés sem maradhatott el. Agyagozni és korongozni is megtanulhattunk. A sok móka mellett a tanulás is helyet kapott. Az új információkat füzetbe vezettük. Kedden a madarakról hallhattunk előadást és erdei túrára is mentünk. Szerdán egy 13 kilométeres túra vette kezdetét, ahol az erdő új oldalát és sokszínűségét csodálhattuk. A Miskolci Vadasparkba a 4. napon mentünk. A különleges állatokat testközelből szemlélhettük. Pénteken fájó búcsút vettünk az öreg fenyőktől, az ottani állatoktól, a dombos vidéktől és hazaértünk az Alföldre.

Az erdőben eltöltött öt nap megtanította, hogy felhőtlenül és boldogan is lehet élni internetkapcsolat nélkül is. Tanár úr bölcs mondatát remélem, sosem felejtem majd el: „Hagyd ott a lábnyomod, vidd el az emléked!”

Huczmann Hanna 6. d – Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...

15 éves a Nia játékbolt

Idén 15 éves a Nia játékbolt Cegléden, ahol csaknem...

Válogatottságért küzdöttek

Hétvégén rendezték az U17-es korosztály második válogató versenyét. Szombaton...