1.1 C
Cegléd
2025. február 13. csütörtök
spot_img

A polgármester és a CVSE

Néhány napja írás jelent meg oldalunkon Horváth József vezetői tevékenységéről a város legnagyobb civil szervezetének élén. Mint írtuk, a CVSE működésébe kívülállók nehezen látnak bele. Azon túl, hogy a ceglédi sportot súlyos pénzekkel támogatja, túl sok beleszólást tudomásunk szerint az önkormányzat sem kap. A CVSE-nek a 80-as évekből származó alapszabálya szerint van társadalmi elnöke is, aki a mindenkori  polgármester. Hogy pontosan mit jelent ez a titulus, és milyen a kapcsolat a városvezetés és az egyesület között arról is elterjedtek találgatások.

Megkerestük városunk polgármesterét, Takáts Lászlót, kértük tájékoztassa lapunkat a város lakosságának nagy részét érintő ügyben a közpénzből működő egyesület tevékenységéről. A polgármester készségesen válaszolt, válaszából azonban kiderült, nem vesz részt az egyesület munkájában, és ő sem lát bele a szervezet tevékenységébe.

– Ön hogyan látja a CVSE jelenét-jövőjét?

images_2015_takatslaszlo– A CVSE Cegléd legnagyobb múltú sportegyesülete, ebben az évben is három sportolójuk szerepelt az olimpián és ne felejtsük el Czigány Dórát, aki szintén CVSE nevelés, bár már nem nálunk játszik. A szakosztályok is szépen teljesítenek a hazai bajnokságokban. Bízom benne, hogy a jövőben is gyakran örülhetünk a sportolóik sikereinek.

– Milyen a kapcsolata az egyesülettel, amelynek papíron társadalmi elnöke?

– Hivatalba lépésem után tájékoztattam az egyesületet, hogy szakítani kívánok azzal a hagyománnyal hogy a mindenkori polgármester a CVSE – egyébként funkció és feladat nélküli – társadalmi elnöke. Egy társadalmi szervezet a vezetőit válassza meg saját maga. Miután nem veszek részt az egyesület munkájában, a kapcsolatom olyan, mint a többi ceglédi sportegyesülettel: örülök a sikereknek és bánkódom a kudarcokon. Segítem a munkájukat amennyire erőmből telik.

– Milyen összeggel támogatta az önkormányzat a CVSE-t az elmúlt évben?

– Az Önkormányzat 2015. évi gazdálkodásáról készített beszámolót a Képviselő-testület a 12/2016. (V. 26.) számú önkormányzati rendelettel fogadta el, az adatok nyilvánosak, akár az önkormányzat honlapján elérhetőek. A beszámoló adatai szerint a három Cegléden versenyző olimpikon felkészülését összesen 5,4 millió forinttal támogattuk, a CVSE szakosztályainak 8 millió forintot biztosítottunk a sporttámogatási keretből. A támogatási keretre Cegléd Város Önkormányzatának Kulturális, Oktatási és Népjóléti Bizottsága a város sport koordinátorával együttműködve tesz javaslatot, amiről végül a Képviselő-testület dönt. A Damjanich utcai csarnok üzemeltetéséhez 3,5 millió, míg a Városi uszoda üzemeltetéséhez 12 millió forinttal járultunk hozzá. Ezen felül a CVSE biztosította a 4. osztályos tanulók úszásoktatását, melyre kerekítve 1,1 millió forintot költöttünk. Ez így összesen 30 millió forint, melynek több, mint fele létesítményüzemeltetési támogatás.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

DK jelölt

Újabb országgyűlési képviselőjelölt személyére derült fény az immár 14....

Édesanyját bántalmazta

A Nagykátai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Szolnokra „igazoltak” a Lőrincz-fivérek

A magyar birkózósport legeredményesebb testvérpárja, Lőrincz Tamás és Lőrincz...

Főispán az alpolgármester választási ügyről

Az alpolgármester választás ügyében is nyilatkozott Dr. Tarnai Richárd...

Új igazgató az Örkényi úti iskolában

Új intézményvezető áll az Örkényi úti iskola élén: Rácz...