11 C
Cegléd
2024. október 5. szombat
spot_img

XXII. Kossuth Toborzó Ünnepély és Huszárfesztivál

Cegléd legnagyobb múltú rendezvénye a Kossuth Toborzó Ünnepély, mely Kossuth Lajos Cegléden elmondott toborzó beszédének állít emléket. A hagyományőrző rendezvényt 22. alkalommal szervezzük meg. A két fő helyszín idén is a Kossuth tér és az Eötvös tér lesz, mindkét helyen színpaddal, fellépőkkel, hagyományőrző programokkal és kirakodóvásárral. Pénteken délelőtt ismét felcsendül majd a Szabadság tér és a Kossuth tér sarkán a kisiskolások éneke, akik a toborzó beszéd eredeti helyszínén, a Kossuth táblánál emlékeznek a jeles alkalomra. A délután folyamán Kökény Ernőt és zenekarát, a Cimbaliband zenekart, a Csík Zenekart és Tóth Gabit láthatják a színpadon az érdeklődők.

A fesztivál állandó eleme a hagyományos felvonulás, mely a második napon, szombaton vonul végig a Rákóczi úton a Kossuth térig, amelyet a korábbi évekhez hasonlóan számos hagyományőrző katonai csoport, fúvószenekar, táncegyüttes és lovas huszár alakít hömpölygő színes folyammá. Miután a felvonulás beérkezik a Kossuth térre, ismét elhangzik a Kossuth beszéd, az ünnepi köszöntők és sor kerül a hagyományőrzők színpadi bemutatkozására is. A Városháza Dísztermében az Ünnepi dísztestületi ülésen átadják az idei év Cegléd Város Díszpolgára díjat, majd a Kossuth nevét viselő intézmények megkoszorúzzák a Szabadság téri Kossuth szobrot. Az Eötvös téren a délután folyamán felidézzük a ’48-as katonai táborok hangulatát, lesz ágyúszó, puskagolyóöntés és tábori kovácsműhely is. A Kossuth-szakáll mustrára várjuk az állszakállt öltő kisfiúkat és a szakállas apukákat.

A szombat délutánt színes színpadi programok kísérik, láthatjuk Siménfalvy Ágotát és Nagy Sándort musical dalválogatással, lesz Roma Táncház, fellép többek között Péter-Szabó Szilvia, a Kerekes Band és a nap végén a Budapest Bár.

Vasárnap Ceglédre érkezik a tizedik alkalommal megrendezett Gerjementi Vadásznap. A vadászok főzőversennyel, szarvasbőgés bemutatóval, solymász bemutatóval, teríték ceremóniával, izgalmas gyermekprogramokkal és kürtszóval készülnek, hogy bemutassák a vadászok életét. A napot Pál István Szalonna és Bandája koncertje zárja. Vasárnap ismét elhozzuk a Gyermektoborzót, azt a tematikus játéksort, melynek végén az újoncok készen állnak, hogy Kossuth seregéhez csatlakozzanak. Lesz itt toborzó, ahol kiképzés alatt menetelni, sorakozni, katonanótákat énekelni tanulnak az újoncok. Vágtázhatnak falovon zászlóval a kézben, lesz őrségváltás az őrbódé előtt és céllövölde is. A színpadi programok között megtalálható kalotaszegi népmese bábokkal és a Kerek Perec Egylet műsora is.

Természetesen a rendezvény teljes ideje alatt itt lesznek a kézműves kirakodóvásárosok, a borkimérők, a különleges söröket csapolók és a számos finomságot felszolgáló vásárosok is. A három nap alatt lehet majd lovagolni, körhintázni, kézműves bemutatókon és foglalkozásokon részt venni.

Kísérő rendezvényként a Ceglédi Galériában megtekinthetik a Testvérvárosaink bemutatkoznak kiállítássorozat soron következő tárlatát az Erdélyi Művészek a Múló Időben című válogatást a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum Képtárának anyagából. A Vadásznapokhoz kapcsolódóan a Művelődési Központ színházi előterében Kovrig Miklós természet- és vadászfestő kiállítását szintén ezen a hétvégén lehet megtekinteni.

A Kossuth Napokhoz kapcsolódóan a Bognár Gokart Parkban az idei Kossuth Emlékkupa díjátadóját tartják szeptember 24-én 14 órakor. Fontos megemlíteni, hogy a rendezvény három napja alatt a Kossuth Múzeum ingyenesen látogatható. Szeretettel várjuk Önöket!

Détári-Lukács Ágnes ügyvezető, Kossuth Művelődési Központ

A rendezvény részletes programja megtalálható a Ceglédi Panoráma legfrissebb lapszámában, mely a címlapképre kattintva lapozjató!

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Tűzeset Abonyban

Kiégett és lakhatatlanná vált egy családi ház Abonyban a...

Gumicsizmában Cegléden

Gumicsizma. Lányoknak 30 éves korig menő a hordása, férfiaknak...

Meghalt egy 19 éves lány Cegléd közelében

Két autó ütközött össze pénteken kora délután a 4-es...

Mivel dobd fel a szürke hétköznapokat?

Van az úgy, hogy az embernek a szürke hétköznapok...

X. Sakkfesztivál

Szeptember 17-én került megrendezésre a Budai Várban a X....