4.9 C
Cegléd
2026. április 12. vasárnap
spot_img

XXII. Toborzó

Szeptember 22-24-ig háromnapos ünneppel emlékezett meg Cegléd, Kossuth városa a nagy államférfi városunkban elmondott toborzóbeszédére. Már pénteken délután koncertekkel indult a programsorozat: a fellépők között a Cimbaliband, a Csík zenekar és Tóth Gabi is szerepelt. A Ceglédi Galériában este megnyílt a testvérvárosunkat Székelyudvarhelyt bemutató kiállítás.
Szombaton reggel a hagyományőrző felvonulással és Kossuth toborzó beszédének felelevenítésével vette kezdetét hivatalosan is a XXII. Toborzó Ünnepély és Huszárfesztivál. Ünnepi köszöntőt Takáts László polgármester mondott: – Egy olyan ember ceglédi beszédének évfordulóján tartjuk városunk legnagyobb ünnepét, akinek szerepe elvitathatatlan a magyar történelemben.
Sokan, sokféleképpen megközelítették már ezt az ünnepet, de azt mindenki kiemelte: őt állítjuk példaként gyermekeink elé, neki emelünk szobrokat szeretett városaink főterén. Mert őt tartjuk – méltán az egyik legnagyobb magyarnak. – fogalmazott beszédében a polgármester. – A reformkor kiemelkedő alakjának, Kossuth Lajosnak a nyilvánosságba, a hiteles közlésbe, a hazafiasságba vetett hite oda vezetett, hogy vonatra szállt, jött vasúton, s megkezdte Ceglédnél felhívni a népet, hogy tömegestől fegyverbe szálljon. S innen ment tovább faluról falura, városról városra, hogy toborozzon egy olyan sereget, mely maga is képes semmivé tenni az oly’ gyalázatos rablócsordát. „Választanunk kell a szabadság és szolgaság között. Gondoljunk őseinkre, kik a szabadságot választották!” – mondta anno Kossuth Lajos itt, nálunk, Cegléden, a toborzó körútja első állomásán, 1848. szeptemberében.
Idén városunk legrangosabb kitüntetését, a „Cegléd Város Díszpolgára” címet dr. Réti Miklós főorvos, egykori országgyűlési képviselő vehette át.
A Díszpolgári cím adományozásával több, mint négy évtizedes, magas színvonalon végzett szakmai munkája, a város lakossága érdekében végzett közéleti szerepvállalása kerül elismerésre.
Szombat délután a színpadokon musicalkoncert és roma táncház után, Péter Szabó Szilvia, a Kerekes Band és a Budapest Bár lépett fel. A nap folyamán kovácsműhelytől a kirakodóvásárig számos látnivaló akadt, a ceglédiek a ’48-as katonai tábort ugyanúgy megcsodálhatták, mint a Kossuth szakáll verseny indulóit.
Vasárnap zajlott a X. Gerjementi Vadásznap és vele párhuzamosan a Gyermektoborzó. A vadászok a Kossuth téren az ünnepélyes megnyitó után szarvasbőgés és solymász bemutatókon vehettek részt, de a program részét képezték koncertek is. A gyermekeket és szüleiket az Eötvös térre várták a szervezők. Az Infineon színpadon gyermek és bábműsorok, meseelőadások váltották egymást. Este Pál István Szalonna és bandája élő koncertjével zárult az idei Kossuth-napok.

(Fotó: Kisfaludi István / Krizsán E.)

Mentés

Mentés

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Három hét alatt bíróság elé került a ceglédi rabló

Gyorsított eljárásban állította bíróság elé a Pest Vármegyei Főügyészség...

Miért imádják a gyerekek a cicás játékokat?

Az állatok iránti szeretet sok gyermek szívében mélyen gyökerezik,...

Felavatták az új rendelőintézetet

Ünnepélyes keretek között adták át a Ceglédi Toldy Ferenc...

Hogyan érte el a TikTok a vásárlóképes közönséget?

    Kevés online tér akad, amely olyan gyorsan formálta át...

Milyen fonalak jöhetnek szóba allergiások számára?

A kötés és a horgolás sokak számára nemcsak kreatív...