18.8 C
Cegléd
2024. április 12. péntek
spot_img

Szárnyszegetten szárnyaló

Jó hallgatni őt.  Okosan, választékosan, derűsen beszél. Életének történetébe beleszövi bölcselő gondolatait művészetekről, tudományokról. Mondatai szélesre nyitják előttem világát, a világot. HORVÁTH LÁSZLÓ zenész, képzőművész emelkedett hangulatot teremt. Lelkesültsége frissen iramló – a kerekesszékből.

–    Mint a legtöbb közhely, ez is igaz: a gyökerekből érnek be a gyümölcsök.

–    Táplálók… Kézdivásárhelyen születtem, de édesanyám – aki földrajz-biológia szakos tanárként tevékenykedett – Sepsiszentgyörgyön folytatta tanári hivatását, ugyanis apám jogászként a Kovászna megyei nyugdíjhivatalnak lett a vezetője. Ő egyébként a rendszerváltást követően prefektushelyettes lett. Kettős hatások értek gyermekkoromban. Anyám részéről a módos paraszti, tradicionális szemlélet, apáméról az arisztokratikus látásmód, ő ugyanis a Draskovicsok nemesi leszármazottja.  A Ceausescu-rendszerben hiperigénytelenül épített tízemeletes panellakásban éltünk, de én rengeteget játszottam (a tavaly meghalt) nagymamám falujában, patakkanyarulat, vízimalom, dombok ölelésében. Nővérem és felmenőim ma is Sepsiszentgyörgyön élnek, gyakran meglátogatjuk egymást.

–    Iskolák?

–   A nyolc osztály után az itteni szakközépiskola-típusnak megfelelő intézménybe jártam, a gimnáziumokat ugyanis az akkori román nacionalista rezsim megszüntette. Veszélyesnek tartotta a humán végzettségű embereket, őket állandóan zaklatták a szekusok. Ezért kerültem reál szakra (matematika, fizika, kémia). 1989-ben érettségiztem. Decemberben kitört a román forradalom, könnyebben lehetett továbbtanulást választani a magyaroknak.  Építészeti ambíciómat követve Debrecenbe mentem az Ybl Miklós Építőipari Főiskolára. Az utolsó évben azonban otthagytam: távol az otthontól és a nem megfelelő oktatási színvonal miatt elbizonytalanodtam, pedig már a diplomamunkám is készülőben volt.  Egy tavaszi napon elindultam az állomásra, s felültem az első induló vonatra. Kiderült, Egerbe érkeztem. Utólag jöttem rá, hogy azért Debrecen sokat adott nekem. Azt a tudást, ha ránézek egy tárgyra vagy szerkezetre, szemmel meg tudom állapítani statikai állapotát. Nincs tehát fölösleges megszerzett ismeret. Ott bontakozott ki a film, a filmezés iránti kíváncsiságom és tehetségem is. Naponta filmklubokba jártam, háromszáz filmet néztem meg, klasszikusokat és újhullámosokat. Debrecen után Eger… Mintha nem várost, hanem országot váltottam volna. Debrecen zárt cívis közösség, Eger nyitott, fiatalosan pezsgő hely. Mivel az Ybl főiskolán utolsó éves voltam, felvételi nélkül kerültem be az egri főiskola fizika-technika szakára, amelyet – korábbi reál tanulmányaim birtokában – lazán elvégeztem. Itt döntöttem el, hogy ezután azzal foglalkozom, ami érdekel.  Kialakult egy olyan társaság, amely meghatározta további életmenetemet. Barátaimmal, Hevesi Nándorral és Szilágyi Kornéllal – művésznevükön Ivan és Igor Buharov – a filmezés látásmódját akartuk megreformálni. Animációs filmeket, kisfilmeket készítettünk, s négy év alatt leforgattuk az első játékfilmünket is. A másik szenvedélyem a zenélés. Már gyerekként is imádtam énekelni, blockflötén tanultam, zongoráztam is. Régi vágyam volt a trombita. Kaptam is egy hatvanéves hangszert egyik barátomtól Erdélyben. Egerben alakítottuk meg 1993-ban a 40 Labort, amely nem csak zenekar, szövetség is. Amit bemutattunk: félig koncert, félig történetmesélés, színház, vetítés, performance. 1997-ben jött létre a Pop Ivan (2011-ig), majd napjainkban is fellépünk a Gentry Sultan-nal.

–    Eger sokat adott neked: diplomát, filmet, zenét…

–    Sőt többet. Mást is. Jucit. A későbbi feleségemet. Ő is főiskolára járt itt. Diplomázása után visszakerült Ceglédre, a gimnáziumba. Örömmel fogadták, mert tehetséges, jól felkészült pedagógus. Én egy ideig ingáztam Eger és Cegléd között, de ez nem távkapcsolat volt, hanem igazi egybeforrás. 1999-ben házasodtunk össze. Mivel ő a szülei mellett akart lenni, munkája és lakása is idekötötte, – én meg semmiképpen nem tudtam volna elszakadni tőle, így kerültem ebbe a városba. Ami Cegléd előnye – az ország közepén van – , az a hátránya is. Tudniillik főleg a fiatalokat elviszi innen az ambíciójuk. A tudomány és a művészet sok tehetsége indult el innen országnak-világnak, s ha ők visszajönnének, megerősödne itt a fejlődéshez nélkülözhetetlen művelt polgári réteg.

–    Mihez kezdtél ideérkezésed után?

–    Először népművelő lettem a művelődési központban, majd a katonai polgári szolgálat után tanár Albertirsán, ezt követően a ceglédi katolikus iskolában. De egyre nehezebben viseltem a kettősséget: esténként koncertek, próbák Budapesten, hajnalban érkeztem haza, nyolckor meg már az iskola várt. Ezt megszüntetve a továbbtanulás mellett döntöttem.

–   A görög sorstragédiákban történik olyan váratlan fordulat, mint a te életedben.

–    Rossz technikával kezdtem el trombitálni. „Érdekes hangokat adsz, én nem tudnám leutánozni, de ahogy csinálod, az helytelen” – mondta egy zenetanár, aki tanítani kezdett. A légzéstechnika a rezeseknél alaptudás. De a speciális rekeszlégzést nem fokozatosan akartam elsajátítani, hanem „mindent bele!” módon. Egy nehéz darabot gyakoroltam, amikor egyik pillanatról a másikra… testem kétharmada lebénult.

–    Mégis, mi történt?

–    Ha valaki nagy bajba zuhan, tudja, mi az oka és mi a következménye. Én a következményeket viselem, de máig nem tudom az okot. Kínoz a bűntudat is: nincs rá válasz, hogy mit csináltam magammal. Professzorok…, kínai utazás…, hiába… Mi maradt?  Mint a háborúban: odaveszett a sereg nagy része, milyen erők maradnak a következő ütközetekre?!

–    Hogyan élted át a vészidőszakot?

–    Nagyon-nagyon nehezen. De a legfontosabbat kaptam meg a túléléshez: a segítő társat, Jucit. Összeteszem a két kezem, hogy ilyen ember ő. Tíz hasonló helyzetben kilencen elhagyják párjukat. Hatalmas szeretettel állt mellém mindkét család is. Édesapám bénulásom után két héttel meghalt, így anyám sorsa is tragikus fordulatot vett.

–    A remény… mozdult-e?

–    Az is megrokkant. A kórházból rehabilitációra kerültem, s én ott is a régi magam módján gyorstalpalót (!) csináltam. Csak addig maradtam, amíg megtanítottak arra, hogyan használjam az így módosult testemet. Két hónap után otthon folytattam a gyakorlást. Felismertem, hogy nem lehet mellettem minden pillanatban segítség, önállóan kell az életemet „kiegyenesíteni”. Az addig természetes, apró mozdulatokért is meg kell küzdeni.

–    A továbbtanulás?

–    Nem adtam föl ezt sem. A felvételire kórházi tolószéken jutottam el barátaim segítségével. Sikerült, így kerültem a képzőművészeti egyetemre, intermédia szakra. Ez új képzés: kortárs művészetekkel, fotóval, videóval, installációkkal foglalkozik. Oké, felvettek, de mi-hogyan lesz ezután? Részletekre lebontva mindennapi életemet, nagyon sok akadály állt elém. Szó szerint és átvitt értelemben is. De a legtöbben – az egyetemen is – túljutottam.

–    Mivel foglalkozol mostanában?

–    A zenekar maradt. Évente úgy ötven koncertet adunk. Szobrokat és mobil szobrokat készítek, faragok is. Imádom a fát, a textúráját, az erezetét, az illatát. Jól formálható, mégis tartása van. Napjaimat leginkább a műteremben töltöm. Lassan dolgozom, egy-másfél év alatt készül el egy alkotás. Cegléden 2013-ban volt önálló kiállításom. A szlovákiai Galántán augusztus 10-én veszek részt egy nemzetközi tárlaton.

–    Kiegyensúlyozott, derűs vagy.

–    Érdekes a sors: hullámtermészete van, a mélység után jön az emelkedés. Az élet elvesz, de ad is. A felhők mögül a fényt. Nekünk kisfiunkat, Zsomborkát.  Hiszek abban, hogy létezik valamiféle energia, amely hatással van az életünkre, egy fölöttes létező, ezt szokták Istennek nevezni. Ilyen értelemben vagyok istenhívő. Empatikus ember lévén szeretem az önzetlen együttműködést, de mivel ez manapság nem jellemző a társadalmi kapcsolatokban, emiatt pesszimista vagyok. Ha az én életkémet nézem, van egy csomó elkezdett mondatom, amelyeket be akarok fejezni. Hogy milyen lesz közöttük az összefüggés, még nem tudom. Ezek főleg képzőművészeti tartalmúak.

(Beszélgetésünk a műteremben ért véget. A fény, az illatok, a csendesülés hatására áhítattal néztem a kész vagy a félig kész alkotásokat. S mintha fellélegeztek és életre mozdultak volna a faragott fák, a feszes fémek. Laci szelleme, lelke adott nekik energiát.)

Koltói Ádám

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...

15 éves a Nia játékbolt

Idén 15 éves a Nia játékbolt Cegléden, ahol csaknem...

Válogatottságért küzdöttek

Hétvégén rendezték az U17-es korosztály második válogató versenyét. Szombaton...