6.1 C
Cegléd
2024. október 23. szerda
spot_img

Szellő Imre olyat ért el, ami még Madárnak és Kokónak sem sikerült

Csütörtöktől a Bokszvilágszövetség (WBA) is a legjobb 15 között rangsorolja Szellő Imrét, ezzel a Felix Promotion cirkálósúlyú klasszisa lett az első magyar hivatásos ökölvívó, aki mind a négy nagy profi szervezet ranglistáján ott van az első tizenöt között.

Mint azt az Origo az ökölvívót menedzselő Felix Promotion International irodától megtudta, a WBO cirkálósúlyú nemzetközi bajnokát csütörtöktől a 14. helyen jegyzi a világ legrégebbi hivatásos szervezete, a WBA.

Szellő ezzel egy hónappal azt követően, hogy a WBO jelezte, a decemberi ranglistáján a török-német Firat Arslan mögött a második helyre kerül, újabb nagy lépést tett előre a nemzetközi rangsorban. Jelenleg tehát a WBO-nál a 2., az IBF-nél a 5., a WBC-nél a 13., míg a WBA-nál a 14. helyen jegyzik. Hogy ez milyen komoly eredmény, illetve elismerés, azt mutatja, hogy a profi karrierje során egyaránt világbajnoki címet szerző, két korábbi klasszisunk, Kovács István és Erdei Zsolt sem büszkélkedhet ezzel.

Az első két szervezetnél, azaz a WBO-nál és az IBF-nél Szellőnek ezek után reális esélye nyílhat akár egy nagyon komoly címmérkőzésre is a Felix Promotion veretlen (22-0) klasszisának.

A WBO-nál egyébként Szellő Imre mellett csapattársai, a korábbi nagypehelysúlyú magyar és Európa-bajnok, Kovács Zoltán, valamint a WBO nagyközépsúlyú nemzetközi bajnoka, illetve a félnehézsúly magyar címvédője, Kis Máté is a legjobb 15 között szerepel.

Forrás: origo.hu
Fotó: Polyák Attila – Origo

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Új lehetőségek nyílnak az erzsébetvárosi ingatlanpiacon

Budapest talán legpezsgőbb éjszakai életéről a legismertebb ez a...

Eltűnt Lázár Beatrix

Egy 17 éves lányt keresnek a nagykőrösi rendőrök. A fiatal...

Szabadfogású diákolimpia sikerek

Hétvégén két versenyen is szőnyegre léptek a ceglédi birkózók....

Migránsok bukkantak fel Csemőben

Csemő Önkormányzata oldalán október 17-én késő délután felhívás jelent...

Lopássorozat Abonyban

Lopás miatt kell felelnie annak a 19 éves abonyi...