30.7 C
Cegléd
2024. június 20. csütörtök
spot_img

A Megváltó kínhalála

Talán nincs is olyan kivégzési módszer, melynek orvosbiológiai vonatkozásaival többet foglalkoztak volna, mint a keresztre feszítésével. A legtöbbet az ókori Rómában történt ilyen kivégzésekről tudunk, bár ott már a 4. században betiltották. Nemcsak a rómaiak, de a perzsák, a görögök, a karthágóiak, az asszírok, sőt a kelták is alkalmazták.

Szinte a világ minden részén ismert kivégzési módszer volt, születtek róla feljegyzések az iszlám történetírásban is, Ázsia egyes országaiban ugyancsak alkalmazták. Több történész szerint Európában még a második világháború idején is történtek keresztre feszítések, sőt a mai napig előfordul elsősorban az iszlám országokban…

A lábfej szegecse

A történeti források szerint az ókori Rómában több tízezer ember halálát okozhatták a keresztre feszítéssel, melyet a legszégyenletesebb halálnemnek tartottak, így a rabszolgákat, kalózokat, zendülőket és árulókat végeztek ki. Viszont mindössze egyetlen olyan római kori régészeti lelet ismert, amely összefüggésbe hozható a keresztre feszítéssel. A kivégzett személy bokacsontjába ékelődve találták meg a keresztre feszítéshez használt szöget, emellett az alkar csontjain, de a csuklóhoz közel is találtak sérüléseket. A régészek szerint nem meglepő, hogy egyetlen ilyen csontvázról tudunk, a keresztre feszítetteket ugyanis nagyon ritkán temethették el, a holttestek sokáig maradtak a kereszten, ahol az állatok és a természetes bomlási folyamatok megnehezítették, hogy a csontvázak vizsgálható módon fennmaradjanak. A vas igen drágának számított, a belőle készült szögeket egyszerűen „újrahasznosították”…

A keresztre feszítés gyakorlatáról elég sokat tudunk, abban azonban még nem biztosak a szakemberek, hogy milyen hatással volt e kegyetlen módszer az emberi szervezetre. Keveset tudunk viszont a keresztre feszítés pontos „gyakorlatáról”, mert csak szemtanúk hiányos elbeszélései maradtak fenn.

A korabeli források szerint Jézus keresztre feszítése előestéjén véres verejtéke hullott a földre, orvosilag a vérizzadás (haematohydrosis) jelensége lehetett (Lk 22, 44-45). Egy elképzelhetetlenül erős szorongás és nagy halálfélelem hatására (Mt 26, 36-37) a hajszálerek megpattannak, a vér bekerül a verejtékmirigyekbe, amitől aztán a bőrfelület vért izzad.

Rómában – és Jeruzsálemben – gyakran megkorbácsolták az áldozatokat a keresztre feszítés előtt (Mk 15, 15), és arra is kényszeríthették őket, hogy maguk cipeljék a súlyos fakeresztet a kivégzésük helyszínére (Lk 23. fej.), esetleg segítséggel (Mk 15, 21). Az ólomszögekkel teletűzdelt korbács véresre szaggatta az áldozat bőrét. A kereszt, pontosabban a patibulum súlya 45-135 kg lehetett, így a halára szántak már jelentősen legyengülve értek a kivégzés helyszínére (Lk 23, 26…).

Az áldozat kezét és lábát a kereszthez rögzítették (szögekkel, olykor kötéllel), majd felállították a keresztet, a fejrésznél a titulussal, vagyis az áldozat adataival (Mk 15, 26-27). A kivégzéshez használt állvány lehetett T, X vagy Y alakú is. A források szerint Jézust a megkorbácsolás után, a keresztre feszítés előtt is bántalmazták, további sérüléseket okozva. Fejére megszégyenítésként töviskoszorút és kezébe nádszálat tettek (Mt 27, 27; Mk 15, 16): így gúnyolták király voltát.

Az áldozatok lába vagy csípője alá egy kis fatámaszt helyeztek, hogy lassíthassa a haláltusát, mert lehetővé tette, hogy a keresztre feszített csökkentse a karjaira nehezedő terhelést és elnyújtsa a kínlódását. Gyakori volt, hogy az áldozat lábszárát 1-2 nap múlva a térd alatt még el is törték – ez meg felgyorsíthatta a halált. Egyrészt a fokozott vérveszteség (hipovolémia), másrészt az esetleges tüdőbe kerülő, és ott légzési elégtelenséget okozó zsír- vagy vérömleny miatt haltak meg. Ennek a gyakorlatnak a hátterében általában a sietség állt, hiszen a kivégzést végrehajtó katonáknak (vö. Jn 19, 31-32 ><Jn 19, 33) a helyszínen kellett maradniuk az áldozat haláláig.

A halált a keresztre feszítéskor – egyes kutatók véleménye szerint – nem a vérveszteség vagy más fizikai sérülés, hanem a fulladás idézte elő, mert a keresztre feszített helyzetben az áldozat csak nagy fájdalmak árán tudott levegőt venni. A test súlya a vállakon és a kinyújtott karokon függve egy idő után a belégzés állapotában merevítette meg a bordaközi izmokat, így akadályozva a passzív kilégzést. Ha a tüdő nem tudott megfelelően tágulni, a légzés felületessé válik. Ez a széndioxid eltávolítását is lassította, megnehezítette, bizonyára úgynevezett hiperkarbia lépett fel. Ezek a tényezők, a kimerültséggel, a dehidratációval (ecetes spongyával enyhítés: Mt 27, 48), a melegnek és napfénynek való kitettséggel együtt okozhatták az áldozat halálát.

A források szerint Jézussal végül egy a jobb bordák közé célzott lándzsaszúrás végzett, amely nemcsak a jobb tüdőt sértette meg, hanem a szívet is érinthette. Kegyeleti és tiszteleti okokból ennyit a szentírási orvosi szakirodalomban fellelhető főbb ismeretekből. Célszerű ennyit tudni, de ez nem érinti Jézus megváltói működését, sőt talán inkább megerősíti, hogy a Megváltó emberi mivoltában milyen kínokat szenvedett el – értünk. A kivételesen a sírba helyezése és diadalmas feltámadása pedig már a keresztény-keresztyén üdvtörténet központjában áll, a kereszténység legfőbb tanítása.

ESDÉ

Hasonló hírek

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hogyan válasszunk áramláskapcsolót a szivattyúhoz?

    Az áramláskapcsolók meghatározó szerepet játszanak a szivattyúk hatékony működésében,...

A nyelvi nehézségek leküzdése társasjátékkal

    A társasjátékok önmagukban izgalmas élményt adnak a közös játékon...

Asztalkultúra – milyen tanácsokat érdemes megfogadni?

  Az asztalkultúra jelentőségét nem kell a vendéglátásban dolgozók részére...

Betörőt keresnek!

A Ceglédi nyomozók a lakosság segítségét kérik az azonosításához....

Etédi Zoltán az év tesitanára

A Magyar Diáksport Szövetség kezdeményezésére először került sor az...